BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előzni akar a Wizz Air

A következő két évben évente szeretné megkétszerezni utasai számát a Wizz Air, így 2007-ben már elérheti az évi ötmillió főt; ennyi Közép-Európa vezető hagyományos légitársaságainak (LOT, CSA) mérete, s ily módon velük is versenyre kelhet - mondta lapunknak Váradi József vezérigazgató. A tavaly májusi indulás óta eltelt egy évben 1,2 millió ember választotta a vállalatot, amely Bulgáriában is szeretne piacra lépni.

A társaság néhány napja jelentette be, hogy szeptember közepétől immár a negyedik lengyel városból, Poznanból is szállít utasokat. Az első évben legalább százezer főre számít. Jelenleg négy Airbust közlekedtet a lengyel repülőterekről kiinduló járatain, s októberben érkezik az ötödik.

A Warsaw Business Journal által idézettek szerint a lengyelországi tevékenység már nyereséges. A cég saját becslése alapján az ottani diszkontpiac kapacitásának negyven százalékát tartja kezében, s ezzel az élen áll. Vezetői a közelmúltban megerősítették: a tőzsdei bevezetést is fontolgatják, de még nem döntötték el, hogy melyik közép-európai börzén jelennek meg. Erre a legkorábban 2008-ban kerülhet sor.

A LOT igyekszik felvenni a kesztyűt. Az év elején indított saját diszkontcége, a Centralwings öt géppel üzemel: Varsóból, Katowicéből és Krakkóból Londonba, Hannoverbe, Prágába és Rómába. A társaság legalább 800 ezer fős forgalmat szeretne elkönyvelni az első évben. A bázisok kiválasztása nem véletlen, éppen ezek a városok a lengyel piacon már működő külföldi versenytársak kedvencei. A nemzeti légitársaság közben ismét elindított több belföldi járatot. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.