Emelkedő kukoricajegyzés
A takarmánykukorica jegyzései emelkedtek, míg a búza piacán mindössze kisebb árkorrekciók történtek a hét utolsó tőzsdenapján a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A napraforgójegyzések szintén erősödtek. A pénteki tőzsdenapon 13 kontraktus cserélt gazdát
32 millió forint értékben, amellyel együtt a hét folyamán 72 kontraktus kelt el, amely öszszességében 172 millió forintot tett ki.
A takarmánykukorica piacán 24 500 forinton megnyílt a jövő májusi határidő. Novemberre 23 ezer forinton kereskedtek, decemberre 23 100 forinton összesen öt kontraktus kelt el. Előbbi termin 190, utóbbi 260 forinttal került a csütörtökön kialakult árszint fölé. A júliusi szállítású tengeri 50, a márciusi 190 forintos erősödéssel zárt.
A búza piacán májusra 24 000-24 200 forint között két kontraktus kelt el, ami tízforintos emelkedést eredményezett a jegyzésben. Az augusztus és a december 20, illetve 50 forintot erősödött, míg a szeptember 100 forintot csökkent.
A napraforgó piacán októberre 49 900 forinton született kötés. Az októberi termin jegyzése 400, a novemberié 120 forintos emelkedéssel várja a következő hetet.


