BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Exkluzív fürdők átadás előtt

Újabb milliárdos fürdőcentrumokkal erősödik Magyarország pozíciója a gyógyturizmusban. Ma adják át az agárdi gyógyfürdőt, június végén nyithat a Rudas, a több mint 11 milliárd forintos projekt keretében készülő egerszalóki fürdőcentrum pedig a jövő év elejére készülhet el.

A projektgazdák bizakodók, a fürdőlátogatók száma viszont tavaly csökkent, a bevételek csak minimálisan nőttek. A Magyar Turisztikai Hivatal szerint 2004-ben öt százalékkal, 7,99 millióra zsugorodott a látogatóforgalom, így azok árbevétele csak két százalékkal nőtt, 6,07 milliárd forintra. Bizakodásra adhat okot azonban, hogy a wellness-szállodákban mind a vendégek, mind az éjszakák száma megduplázódott.

A gyógyászatra szakosodott agárdi fürdőnél hosszú távú megtérülésre számít a Városgazdálkodási és Turisztikai Rt. - jelezte Szabó István, Gárdony polgármestere. A fürdő felújításához az önkormányzat 560 millió forintot nyert a Széchenyi-tervből, míg a közel 1,8 milliárdos beruházásból fennmaradó részt a hivatal hitelből finanszírozza, és azt tervezi, hogy a város tulajdonában lévő velencei-tavi félszigetet értékesíti, a befolyt összeget pedig a beruházás finanszírozásra fordítja.

Tervezik a komplexum további bővítését is. Miután az önkormányzat visszakapta az államtól azt a kilenchektáros területet, amelyen a fürdő is fekszik, lehetőség nyílik magánberuházásokra. A tervek szerint a gyógyközpont wellnesscentrummal is kiegészülne. Több külföldi befektető érdeklődik a szabad területek iránt.

A 2,8 milliárd forintos beruházásból készülő esztergomi élményfürdőt Lengyel József, a beruházást irányító, később az üzemeltetést is végző Esztergomi Fürdő Rt. vezérigazgatója szerint hosszú távon csak egy szállodaberuházás teheti nyereségessé. Már folynak a tárgyalások egy négycsillagos hotel későbbi megépítéséről.

Nehéz megmondani, mikorra térülhet meg a 11 milliárdos egerszalóki fürdőberuházás, az azonban biztos, hogy a fejlesztések megváltoztatják a kétezer lakosú település mindennapjait. Tőgyi Gábor polgármester a jövő év elején átadandó komplexummal kapcsolatban jelezte: a fürdőzőkkel együtt mintegy nyolcezren tartózkodnak majd egy időben Egerszalókon, ahol a szállásadó helyek száma 21-ről 75-re emelkedett.

A fővárosban az idén 1,5 milliárd forintot fordítanak a fürdők felújítására. Az elmúlt hét évben 7,2 milliárd forintot költöttek rekonstrukcióra. Egyedül a Széchenyire, amely évente 1,3-1,5 millió vendéget fogad, 1,8 milliárd forintot fordítottak. A Rudas felújítása júniusra fejeződhet be - jelezte Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezetője. A Dagály bővítése húzódik, mert nem lehet szállodát építeni a közelében. A Rác fürdőt Kempinski Hotel & Spa Rác néven építik újjá. A közel ötmilliárd forint értékű wellness- és gyógyvízkomplexum jövő év végére készül el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.