Halaszthatatlan és szükséges feladat a digitalizáció elindítása - hangsúlyozta Kovács György, az Országos Rádió- és Televízió-testület (ORTT) elnöke a Média Hungary tegnapi megnyitóján. A digitális technológia mellett szól a magasabb technikai színvonal, valamint a megnövekedett csatornaszám. Ezeken túl az interaktív szolgáltatások és költséghatékonysági tényezők is indokolják az átállást. A váltás hozzájárul a médiapiaci verseny növekedéséhez is. Magyarország 2012-ben kapcsolódik le az analóg rendszerről. Ezt követően a digitalizáció révén lehetővé válik, hogy a fogyasztó ne csak passzív szemlélőként legyen részese a szolgáltatásoknak, hanem aktív résztvevőként akár maga állítsa össze a neki tetsző műsort, és ezáltal sokkal nagyobb és közvetlenebb hatást gyakoroljon a szolgáltatókra, mint korábban. A digitalizáció érdekében az államnak biztosítania kell a zökkenőmentes átállást pénzügyi szempontból, és meg kell teremtenie az ahhoz szükséges törvényi feltételeket.
A jövő a digitális platformok (földi, kábel, műhold) versenyét hozza - mondta előadásában László Géza, az Antenna Hungária Rt. (AH) vezérigazgatója. A cég előrejelzése szerint Magyarországon 2010-ben az analóg technológia adja a műsorszolgáltatás 73 százalékát, a fennmaradó részt lefedő digitális megoldásból a kábelcégek 16 százalékkal részesednek.
Az AH Rt. 2004 őszén kezdte meg három közszolgálati adó (MTV, M 2, Duna Tv) földfelszíni digitális sugárzását. A cég javaslatot tett az ORTT-nek a szolgáltatás kísérleti fázisának beindítására Debrecen körzetében is. A kábeles platformon néhány kisebb kábelcég már elindította kisérleti adását, a nagyok közül a UPC, és a Fibernet az év vége felé tervezi megkezdeni a digitális műsortovábbítást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.