Milliárdos bahreini üzlet
A Ganz Transelektro Villamossági Rt. (GTV) rövidesen véglegesíti azt a 3,4 milliárd forintos szerződést, amelynek alapján transzformátorokat szállít a bahreini villamos és vízügyi minisztériumnak - jelentette be tegnap Jaczkó László vezérigazgató. Ezzel tovább erősödik a cég közel-keleti pozíciója, amelyet egyebek mellett egy az idén átadott kuvaiti villamos alállomás és egy ománi energiaipari üzlet képvisel.
A GTV a Távol-Keleten is erősít: a tajvani Chung Hsin cégnek 650 millió forintért gyárt egy vízerőműhöz való turbinát. A vele kialakított kapcsolat révén más termékei is eljuthatnak a távol-keleti országokba. A közelmúlt európai piaci sikereiből a vezérigazgató a hollandiai Aldel cégtől nyert egymilliárd forintos kapcsolóberendezés- és kapcsolószállítást emelte ki.
Ám ezen eredmények olyan világ- és belpiaci helyzetben születtek (magas alapanyag- és nyersanyagárak, gyenge piac, erős verseny), amelyek ésszerűsítési intézkedéseket tettek szükségessé. Jaczkó László az agresszív marketingstratégiát, a szintén agresszív és elbocsátással is járó költségcsökkentést, a tevékenységkihelyezést, a fejlesztések ésszerűsítését emelte ki. A tavaly indult intézkedéssorozat az idén folytatódik.
A Transelektro csoport ipari üzletága egészénél megindult a hatékonyság további javítása - jelentette ki Székely Péter, a csoport elnöke. Ennek köszönhetően az idén várhatóan kedvezőbb lesz az eredmény, mint a tavalyi konszolidált nullszaldó. Az ipari csoport 2004-es árbevétele 35 milliárd forint volt. A csoport cégei és üzletágai iránt erősödik a külföldi szakmai befektetők érdeklődése, a tárgyalások kezdeti szakaszban vannak. (VG)


