BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német érdeklődők a BA Rt.-re

Néhány nappal a hivatalos privatizációs kiírás megjelenése után erős versenytársakat kapott a Budapest Airport Rt.-ért harcba szállt brit BAA Plc. A második számú európai repülőtér-üzemeltetőnek számító frankfurti Fraport AG, továbbá az egyik legerősebb repülőtér-fejlesztő, a német Hochtief AirPort is bejelentette, hogy beszáll a küzdelembe.

Mindkét társaság megerősítette a Financial Times Deutschlandnak, hogy megvizsgálják az ajánlatot. Előzetes becslések szerint az ajánlati ár 130-150 milliárd forint között lesz. Az első ajánlattételi határidő június 28., majd a licitálók, alapos vizsgálat után, november 2-ig javíthatnak áraikon.

Kettejük közül eddig a Hochtief mutatott nagyobb aktivitást Európában, egyebek között részesedést szerzett az athéni, a düsseldorfi és a hamburgi repülőtérben. A Fraport néhány hete lecsúszott a várnai és a burgaszi repülőtér pályázatáról, ott a BA Rt.-ért is induló koppenhágai repülőtér-üzemeltető szerezte meg előle az üzletet. A lap szerint a pozsonyi és a zágrábi repülőtér is eladó sorba kerül, s a német cégek ott is próbálkozhatnak. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.