BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsó jegyekkel csábítja a turistákat a MÁV

Még több kedvezménnyel igyekszik felvenni a versenyt az egyre kapósabb fapadosokkal szemben a MÁV Rt. A cég a nyári főszezonban így is csak a nemzetközi utasforgalmának szinten tartásában reménykedhet. Helyzetét a fokozódó jegyhamisítás is nehezíti.

A nemzetközi utasforgalom szinten tartásában reménykedik a nyári idegenforgalmi szezon előtt a MÁV Rt. Az állami vasúttársaságnak nem könnyű felvennie az árversenyt a fapados légitársaságokkal, de állítják: a vasút a kedvezményes árak megadásával 250-300 kilométeres távon versenyképes lehet.

Az előjelek nem túl biztatók: a nemzetközi járatok utasszáma - egy jelentős megugrás után - az utóbbi években kismértékben, de folyamatosan csökkent. Igaz, némi optimizmusra adhat okot, hogy 2004-ben 15 ezerrel több nemzetközi jegyet adtak el, mint 2000-ben. A mintegy 600 ezer eladott jegy jó részét magyarok váltják, az ebből származó bevételek, valamint a külföldi vasúttársaságok által eladott jegyek utáni MÁV-bevétel tavaly összesen 3,84 milliárd forintra rúgott - tájékoztatta lapunkat a MÁV.

Legtöbben nyáron utaznak külföldre: az utazóközönség összetétele vegyes, ugyanakkor az InterRail Dominónak, illetve egyéb ifjúsági bérletnek, jegynek köszönhetően számos köztük a 26 éven aluli fiatal. Elsősorban őket célozza meg az idei nyár egyik legjobb ajánlatának tűnő osztrák ifjúsági hálózati bérlet is, amely 39,9 euróba (10 ezer forint) kerül, és az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) teljes hálózatán korlátlanul lehet vele utazni egy hónapon keresztül. A szomszédos országokba történő utazást számos kétoldalú kedvezménnyel próbálják kedvezőbbé tenni. Bécs például a Sparscheine Fortuna Tickettel már 2999 forintért elérhető Budapestről, két és fél óra alatt. Ausztria - és ezen belül Bécs - amúgy is kiemelt célpont. A célállomások tekintetében ugyanis a legtöbben Bécsbe, Pozsonyba, valamint több romániai városba utaznak. De Bécsújhely, Graz és Hamburg is egyre népszerűbb, köszönhetően a kedvezményeknek.

Az elmúlt időszakban a német vasúttársaság együttműködésével megvalósult a közvetlen Budapest-Hamburg járat, bevezették a Business Abteilung-szolgáltatást, amellyel légkondicionált fülkékben luxuskörülmények között lehet utazni. Berlin pedig Euronight vonattal már 12 500 forintos retúrjeggyel elérhető. Országok szerinti megoszlásban Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia, Cseh- és Horvátország számít a legforgalmasabb vasúti desztinációnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.