BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérleg a PHARE-programról

Az Európai Közösség 1989-ben úgy döntött, hogy 300 millió ECU összegű gazdasági segélyt nyújt Magyar- és Lengyelországnak. Ezzel elindította a Poland Hungary Assistance for the Reconstruction of the Economy (PHARE) nevű programját. Ennek keretében 1990 és 2003 között összesen mintegy 1 487 136 euró (369,256 milliárd forint) támogatást különítettek el Magyarország számára - közölte Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a program mérlegét ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

A csatlakozási okmány értelmében az EU az utolsó, közösségen kívül töltött teljes évvel bezárólag vállalt kötelezettséget támogatás nyújtására, ennek megfelelően a 2003. évi keret az utolsó a PHARE-program történetében. Ennek szerződéskötési határideje ugyan csak ez év novemberében jár le, de az már látszik, hogy a szerződéskötéseket tekintve kiemelkedő a teljesítés, hiszen a teljes allokáció 87,3 százalékánál (ez mintegy 88,8 millió eurót jelent) megtörtént a szerződéskötés. A teljes allokáció további 1,49 százalékánál folyik a pályáztatás, 2,63 százalékánál elkészültek az értékelő jelentések, s 7,69 százalék előkészítés alatt áll.

A program végrehajtása - a szabályoknak megfelelően - ugyanakkor a 2004-es csatlakozást követően is folytatódott, s előreláthatóan 2006 novemberében zárul le teljesen. A 2002. évi nemzeti program keretében támogatott projektek szerződéskötési határideje 2005. május 31-én lezárult. A teljes keret 96,3 százalékát kötötték le (azaz 101,7 millió euróból 98 milliót), és a támogatásból mindössze 3,64 százalékot (3,7 millió eurót) nem sikerült felhasználni.

A PHARE-program prioritásai alapján az alábbi területek részesültek támogatásban az elmúlt tizennégy évben:

1. A politikai kritériumoknál a civil társadalom fejlesztése és a roma kisebbség integrálása

2. A belső piac - áruk szabad áramlása témakörben az európai szabványok átvétele, a megfelelőségtanúsítás, notifikáció fejlesztése és a fogyasztóvédelem

3. A mezőgazdaság területén az EU közös agrárpolitikájára való felkészülés, az élelmiszer-biztonság, az állat- és növényegészségügy, a közös piaci szervezetek eljárásrendjének bevezetése, az európai mezőgazdasági orientációs és garancia alap által nyújtott direkt kifizetések kezelésére szolgáló nyilvántartási rendszer kiépítése

4. A környezetvédelemnél a kohéziós alapra való felkészülés, a talaj- és felszíni vizek minőség-ellenőrzése, a természet- és a katasztrófavédelem

5. Energia témakörben az energiapiaci szabályozás intézményrendszerének fejlesztése

6. Közlekedés, vízügy esetében az Esztergom-Párkány közötti Duna-híd megépítése, vízminőség-javítás, kárelhárítás

7. A szociálpolitika és munkaerőpiac területén az esélyegyenlőség biztosítása a fogyatékkal élők számára, a munkahelyi egészségügy és biztonság kialakítása, a kábítószer elleni küzdelem, a népegészségügy (ÁNTSZ fejlesztése), a felkészülés az európai szociális alap típusú projektekre

8. A bel- és igazságügy területén a schengeni előírásoknak megfelelő határátkelőhelyek kialakítása, az igazságszolgáltatás - bírák képzése, bíróságok informatikai - fejlesztése, a büntetés-végrehajtás fejlesztése, a vámmal kapcsolatos közösségi joganyag megvalósítása

9. A pénzügy területén a pénzügyi ellenőrzés fejlesztése, felkészülés a konvergenciakrité-riumok átvételére

10. A strukturális alapok lehívásával kapcsolatban felkészülés az Equal közösségi kezdeményezés magyarországi végrehajtására 2004-2006 között, felkészülés az Interreg III. közösségi kezdeményezés végrehajtására, a munka világából történő kirekesztettség elleni küzdelem, információs technológia az általános iskolákban és az integrált helyi fejlesztések ösztönzése (pályázati rendszerben).

A program tizennégy éves mérlegét bemutató sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a PHARE lebonyolítását és felügyeletét eddig ellátó PHARE Transition Team az Európai Bizottság magyarországi képviseletén június 30-ával lezárta munkáját, s a feladatok ellátását ezentúl magyar intézmények végzik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.