A számítástechnika világát már hónapok óta izgalomban tartja egy korábbi bejelentés, amely szerint a nyomtatók olyan, szemmel alig látható azonosítókat helyeznek el a kiadott lapon, amelyről visszakereshető, hogy az adott dokumentum hol és kinek a gépén készült. A perifériák gyártói szerint az adott funkciót hatósági kezdeményezés nyomán építik be a gyártmányaikba, úgymond "a hamisítások megelőzésére".

A hatóságok és a gyártók érvelése szerint az eljárással főleg a bankjegyek vagy közlekedési eszközök igénybevételére szolgáló menetjegyek, értékpapírok hamisítóit kell elrettenteni. Polgári jogi aktivisták szerint azonban az eljárás az így elért biztonsággal szemben összehasonlíthatatlanul nagyobb veszélyeket rejt.

Félelmet lehet általa kelteni például a politikai tanulmányok és esszék szerzőiben, akiknek a jövőben azzal kell számolniuk, hogy kilétük egy egyszerű azonosítási művelettel meghatározható, mert lapra nyomtatott, miniatűr pontkódok alapján a készülék gyártójánál visszakereshető a vevő. Ugyanez vonatkozhat - egyébként legális - politikai rendezvények szervezőire vagy az ilyen alkalmakra készített brosúrák, röplapok szerzőire. A nyomozás veszélyétől természetesen más bizalmas, személyes közlések sem mentesíthetők. Az eljárás bírálói szerint az egészben az a legveszélyesebb, hogy a hatóságok mindenféle törvényi biztosíték vagy bírósági felügyelet nélkül kémkedhetnek bármely célszemély ellen anélkül, hogy a leginkább érintettnek erről tudomása lenne.

Az eljárásra először az Egyesült Államokban derült fény. Európában a holland hatóságok sürgettek valamilyen hatósági eljárást a vasúti menetjegyek hamisítóinak üldözése miatt. Kelet-Európában az idősebb korosztályok körében természetesen azoknak az időknek az emléke ébred újra, amikor a fénymásolók, a stencilgépek, a fax, sőt a mechanikus írógépek is a hatalom számára rettegett eszközök voltak. Azokban az időkben egy-egy "illegális", veszélyes iromány szerzőjének leleplezésére hatalmas rendvédelmi apparátust mozgósítottak, és általában kellemetlen perceket okozott, amikor a nyomozók mintát vettek az írógép leütési mintájáról.

Az Egyesült Államokban az eljárás azt követően vált ismertté szélesebb körben, hogy a nagy példányszámú PC World tavaly év végén beszámolt róla. Itthon egy internetes hírfórum szintén írt róla. A témában eddig megjelent cikkek szerint a hatóságok és a nyomtatógyártó cégek között már évek óta folyik az egyeztetés. A legnagyobb felzúdulást azonban az a körülmény váltotta ki, hogy a készülékgyártók állítólag a vevők bárminemű tájékoztatása nélkül kezdték el a visszakeresésre alkalmas funkcióval felszerelt nyomtatók forgalmazását. A vevőkről vezetett adatbázisuk alapján rövid időn belül azonosítani lehet, hogy valamely kinyomtatott dokumentumot hol és kinek a készülékén állították elő. Az érintett cégek beszámoltak arról, hogy érkeztek hozzájuk visszakeresési kérelmek. Amerikai emberi jogi aktivisták ebben azt tartják a legveszélyesebbnek, hogy nem létezik olyan törvény, amellyel az ilyen nyomozást szabályoznák.

Ebben a helyzetben titkosszolgálati intézmények és magánvállalatok a saját belátásuk szerint alakítják a technológia kifejlesztésében kifejtett együttműködésüket, amely egyes hírek szerint már a kilencvenes évek óta folyik anélkül, hogy arról a közvélemény hosszú időn keresztül bármit is tudott volna.