BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővülő online kereskedelem

Az idén várhatóan 172 milliárd dollárt költenek el az amerikai internetes áruházakban a vásárlók - derül ki a Forrester Research piackutató cég elemzéséből. Öt év múlva ez az összeg elérheti a 329 milliárd dollárt, vagyis az amerikai kiskereskedelmi forgalom 13 százalékát teszi majd ki. Ez ugyan elmarad a korábban előre jelzett 331 milliárdtól, de még mindig 14 százalékos átlagos éves növekedést jelent 2010-ig. Néhány termék - többek között ruházati, szórakoztató elektronikai, gyógyászati, sportcikkek - esetében még ennél is gyorsabb lesz a fejlődés.

Továbbra is az utazásra költik a legtöbbet az amerikai online vásárlók, az idén 63, 2010-ben pedig 119 milliárd dollárt fordítanak erre a célra. A netes foglalások legnagyobb vonzereje, hogy általában olcsóbb a más csatornán történő regisztrációnál. Becslések szerint az internet aránya Magyarországon jelenleg még csak 5 százalék körül mozog az utazásfoglalások piacán, öt éven belül azonban már itthon is elérheti a 40 százalékot részesedésük.

Dinamikusan bővül a magyar internetes kiskereskedelem is. A GKI Gazdaságkutató Rt., a T-Mobile Magyarország Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft. adatai szerint tavaly 12 milliárd forintos forgalmat értek el a hazai online boltok, az idei bevételük pedig 18 milliárd körül alakul majd. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.