Almaecet a recept madárinfluenza ellen?
A tavalyi 8,8 millióról 13 millió literre növelte eceteladásait a hazai gyártásban vezető szerepet betöltő Buszesz Rt. az év első kilenc hónapjában. Zentai László, a cég vezérigazgatója a nagyobb forgalmat többek között annak tulajdonítja, hogy a társaság több almaecetet értékesített a madárinfluenza-veszély miatt. A baromfitermelők azért növelték vásárlásaikat, mert a tapasztalatok szerint almaecettel is védekezhetnek az ólakba kényszerített szárnyasok egészségkárosodása ellen.
Az európai pszichózis hatására Németország egyes tartományaiban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban már szabadon tartási tilalmat rendeltek el, hogy megóvják a haszonállatokat a vadmadarak által terjesztett vírusfertőzéstől. A Buszesz szerint Magyarországon is bekövetkezhet, hogy az állategészségügyihatóságok a teljes baromfiállomány zárt helyen tartására kötelezik a termelőket.
A vezérigazgató szerint kutatási eredmények egyértelműen igazolták, hogy ilyen esetekben a várható gazdasági kár jelentősen csökkenhet, ha a gazdák almaecetet itatnak szárnyasaikkal. E módszerrel ugyanis nő az állatok stressztűrő képessége.
A mintegy 5 milliárd forint éves árbevételű Buszesz legfeljebb 30-100 millió forint nyereséget vár az idén. Zentai László vezérigazgató álláspontja szerint ennek a fő oka az, hogy a termékdíjról szóló szabályozás a tervezett eredmény jelentős részét elviszi. További kedvezőtlen változás, hogy - ellentétben az eceteladásokkal - a cég ásványvízforgalma a tavalyi 21,9 millió literről 15,6 millióra, üdítőital-gyártása 61 millió literről 50 millióra csökkent az év első kilenc hónapjában, elsősorban a hűvös nyári időjárás miatt.


