Vennének 200 forintos virslit? Mert a szakemberek nem
Minőségi virslit nem lehet kilónként 200 forintért venni, hiszen csak az összetevők legalább ötszáz forintba kerülnek, mondják a szakemberek. A húspiacban egyre nagyobb a feketegazdaság súlya, az ágazat több százmilliárdos forgalmának egyötöde ide kerül - írja a Napi Gazdaság. A húsipar éves árbevétele mintegy 400 milliárd forint körüli, ebből 140-150 milliárd forint - 30-40 százalék - a kis- és középvállalkozások árbevétele. A hazai húspiac 10-20 százalékát ugyanakkor a feketegazdaság birtokolja. Ez több milliárd forint bevételkiesést jelent az államnak - mondta Remény Ervin, a Húscéh ügyvezető alelnöke. Becslések szerint ez a kiesés elérheti akár a 10-20 milliárd forintot is. Erről azonban nem szokás írni, mint ahogyan arról sem, hogy "egy számlával több rakomány élő disznó" kerül be a vágóhidakra - fogalmazott egy lapunk által az ügyben külön megkérdezett, magát azonban megnevezni nem kívánó cégvezető. (Napi.hu)


