Egy a hadrendből már kivont MiG-29-es teljes felújítását vállalja az orosz gyártó cég a májusban Kecskeméten lezuhant vadászrepülőgép garanciájának érvényesítéseként - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Bocskai István elmondta: az orosz gyártó cég írásban jelezte, hogy hajlandó a Magyar Honvédség egyik MiG-29-esének teljes felújításra, azaz pótolja a légierő veszteségét. A tervek szerint egy kétüléses vadászrepülőgépet újíttat majd fel a honvédség az orosz gyártó céggel. Bocskai István közölte, hogy azt egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdődhet majd a repülőgép felújítása. Ha elkészül a repülőgép, ismét 14 MiG-29-es láthatja el Magyarország légtérvédelmét.
A szóvivő ismertetése szerint a lezuhant repülőgép hajtóművének oroszországi szétbontása és vizsgálata során jegyzőkönyvben rögzítették, hogy nem találtak olyan jeleket, amelyek a gyártó által előírt üzemeltetési utasítás megszegésére utalnának, tehát nem légi vagy földi üzemeltetési szabálytalanság, hanem a hajtómű meghibásodása okozta a balesetet. Ezt követően kezdeményezte a szaktárca a garancia érvényesítését. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.