BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágul az urán, ám ez Paksot nem érinti

A világ nukleáris erőműveinek üzemanyag-ellátásában komoly szerepet betöltő urán szabadpiaci ára jelenleg megközelíti a kilogrammonkénti 73 dollárt, ez pedig már több mint háromszorosa az ezredfordulót követő két-három év átlagszintjének.

Komolyabb fordulatra elemzők szerint a következő években sem lehet igazán számítani, mivel a folyamatosan felfutó kereslet nyomán a világméretű termelési hiány, amely már ebben az évben is meghaladja a hatezer tonnát, mintegy a másfélszeresére nőhet a következő tíz év során. Húsz év alatt ugyanis összesen hatvan új reaktor üzembe állításával lehet számolni világszerte, ezen belül is főleg a távol-keleti, azon belül is főként Kína, valamint India kapacitása bővül. Ezért 2010-ig a hosszabb távú (átlagosan öt évet feltételezve) szállítási szerződések árai is mintegy kétszeresére nőhetnek - a jövő évi kilogrammonkénti 33-ról 70 dollár közelébe - egy a Bloomberg által idézett előrejelzés szerint.

A Paksi Atomerőmű Rt. üzemanyagkazetta-beszerzési költségei jövőre biztosan nem és 2008-ig is mindössze két százalékkal nőhetnek az orosz exportőrrel az ebben az évben kötött új ármegállapodás értelmében - közölte kérdésünkre Molnár László gazdasági vezérigazgató-helyettes. Az urán alapanyagára egyébként is csak kisebb súllyal, mintegy húsz százalékkal szerepel az üzemanyag-kazetták előállítási költségeiben. Ezeket tízéves szállítási szerződés keretében Oroszországból importálja a meghatározó hazai villamosenergia-termelő társaság, s ez kellő ellátási biztonságot nyújt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.