Az évtized beruházása évi 10 milliárdos exporttöbbletet hozhat, és ugyanannyi munkahelyet teremthet a bedolgozó magyar vállalkozásoknál is, mint amennyit maga a dunaújvárosi gumiabroncs gyár létrehoz - jelentette ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Hankook gumiabroncsgyár magyarországi beruházásával kapcsolatban.
Hozzátette: büszke arra, hogy hazánkat megbízható partnernek tartják, és az új üzemet kisebb állami támogatással sikerült ide csábítani, mint amennyit Szlovákia, Cseh- vagy Lengyelország adott volna. A miniszter elmondta: nem ráígértek a vetélytársakra, hanem jobb volt a magyar ajánlat. Annyit ígért a kormány állami támogatásként, hogy az nagyon megérje az országnak.
Áder János Fidesz-frakcióvezető örül az új munkahelyeknek, de a pozsonyi hírek alapján megkérdezte: a munkahelyenként állítólag 3 millió szlovák koronás, a teljes beruházás 21 százalékát kitevő ottani támogatási igényhez képest - amit ott végül nem fogadtak el - mennyit adott a magyar állam.
Csáky András az MDF részéről arra figyelmeztetett, hogy csak korszerű technológiát fogadjon el az állam, nehogy a környezetet rombolja az új gyár. Ezekre a kérdésekre a miniszternek a házszabály alapján már nem volt módja válaszolni.
A Magyar Hírlap információi szerint 2004-ben és 2005-ben 220 milliárd forint támogatást nyújtott egyedi döntések keretében egy tucat cég beruházásaihoz az állam. Cserébe 7500 új munkahely létesült.
Úgy tudjuk, a dunaújvárosi támogatás az államnak nagyjából egy évtized alatt térül meg adókból és egyéb közterhekből, illetve a vállalati adókból. (Magyar Rádió - Magyar Hírlap)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.