Háromra olvadt a Budapest Airportot (BA Rt.) megszerezni kívánók csoportja: egy brit kérő (BAA) verseng két némettel (Fraport, Hochtief Airport), miután tegnap az ausztrál Macquarie Airports váratlanul visszalépett. Az ausztrál vállalat nem indokolta döntését, szakmai körök viszont úgy vélik, hogy a koppenhágai repülőtér-üzemeltető Copenhagen Airportsot (amely egyébként eredetileg a BA Rt.-ért is indult) könnyebben megszerezhetőnek tartja. A Macquarie október 25-én az eljárás elhúzódására hivatkozva visszalépett az angliai Exeter légikikötőjét üzemeltető cég megvételétől is. Biztosra vehető azonban, hogy a jövőre tervezett pozsonyi és prágai privatizációs pályázaton elindul.
A versenyben maradt brit British Airports Authority (BAA) és a német Fraport AG széles körű üzemeltetési, kereskedelmi és ingatlanfejlesztői tapasztalattal, illetve - állításuk szerint - elegendő pénzzel rendelkezik, ezért várhatóan tartja, sőt kissé megemeli a harmadik jelölt, a német Hochtief Airport által az első körben ígért 390 milliárd forintot. A túlárazást ugyanakkor elkerülhetik, hiszen a szakmai körök által a legveszélyesebbnek ítélt ausztrálok kiesésével nőtt a pénzügyi mozgásterük.
A BA Rt.-ért remélt árat (legalább 400-450 milliárd forint) több kockázati tényező is csökkenti. Ezek egyike az a vagyonkezelői feltétel, hogy a tranzakcióban részt vevő pénzintézeteknek korlátlan és egyetemleges garanciát kellene nyújtaniuk, ami teljesíthetetlen, hiszen egy havária vagy más drámai esemény bekövetkezte után is kötelezővé tenné a projekt végigvitelét.
A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint az újabb pályázati kiírás előtt a növekvő politikai bizonytalanság is óvatossá teszi a befektetőjelölteket. Nem zárható ki, hogy a BA Rt. alkalmazottai megint újabb beadvánnyal próbálkoznak, bár az ÁPV Rt. ezúttal kínosan ügyelt a munka törvénykönyvében foglaltak betartására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.