Harminc százalékkal nőtt az előzetes adatok szerint a Magyarországon értékesített személyi számítógépek száma a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, és elérte a 107 ezret - tudta meg lapunk Marosvári Gábortól, az IDC Hungary piackutató cég elemzőjétől. Különösen a noteszgépek piacán volt robbanásszerű a fejlődés, a július és szeptember közötti időszakban az újonnan értékesített PC-k negyven százalékát adó eszközökből kétszer annyi fogyott, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az alsóbb kategóriájú noteszgépek ára már elérte az asztali személyi számítógépek szintjét, így a kis- és közepes vállalatok mellett az egyéni felhasználók közül is egyre többen vásárolnak ilyet - mondta az IDC munkatársa.
Az IDC adatai szerint 2004 harmadik negyedében a notebookok átlagára 300 ezer forint körül volt, ez 2005-ben 207 ezer forintra csökkent. Ebben az átlagban azonban szerepelnek a felső kategóriájú, akár félmillió forintot is elérő eszközök; a legolcsóbb készülékek akár már 150-160 ezer forintért is megvásárolhatók.
Az utolsó negyedévben is főként a kkv-k és a végfelhasználók részéről lehet komoly számítógép-vásárlásokra számítani, mellettük a nagyvállalatoknál is várhatók beszerzések. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években az utolsó hónapokban aktív kormányzati szektor az idén szinte egyáltalán nem vagy csak minimális mértékben költ majd személyiszámítógép-parkjának megújítására. Fokozhatja az év végi PC-lázat az egyéni felhasználók körében, ha kiderül, hogy jövőre megszűnik a Sulinet Expressz akció és vele a személyiszámítógép-vásárláskor igénybe vehető adókedvezmény - tette hozzá Marosvári Gábor.
Az értékesítési adatok alapján a gyártók oldaláról a hazai PC-piacot a Hewlett-Packard, az Acer és a Fujitsu/Siemens uralja. A főként noteszgépeiről ismert Acer előkelő helyezése is a hordozható személyi számítógépek előretörését mutatja. (KZ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.