BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazug a reklám?

Nehéz idők járnak a fogyasztót megtévesztő cégekre. Még közvetlenül az ünnepek előtt is sorra marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal a jogsértő vállalkozásokat. Úgy néz ki: a megtévesztő reklámokért, tájékoztatókért egyre nagyobb árat kell fizetniük az érintetteknek. A GVH fogyasztói ügyekben tanúsított erőteljesebb fellépését jelzi, hogy három éve 35-ről 90 millió forintra ugrott a kiszabott bírság összege, 2004-ben már meghaladta a 320 milliót, a mögöttünk lévő évben pedig még ennél is mélyebben kellett a jogsértő cégeknek a zsebükbe nyúlniuk.
A versenyhatóság a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását célzó magatartások gyanúja esetén azt vizsgálja: hozzájuthatott-e a vevő az elhatározásához szükséges információkhoz, vagy sem. Esetenként éppen csak egy kicsit „füllent” reklámjában a cég, de többnyire ez is elegendő a jogsértés megállapításához.
Az elmúlt évben változatlanul gyakran kerültek a versenytanács elé a hipermarketek, nemegyszer amiatt, mert bizonyos meghirdetett árengedményes termékeik már az akció kezdetén sem álltak a fogyasztók rendelkezésére, vagy csak minimális mennyiségben lehetett megvásárolni. Ezért büntette például december elején egymillió forintra a Corát a hatóság.
Szinte folyamatosan szerepeltek a távközlési szolgáltatók. A Vodafone többször is „kivívta” a versenytanács rosszallását, amely egyszer öt-, máskor tízmillió forint bírságot rótt ki a cégre megtévesztő reklámjai miatt. Az elmarasztaltak között volt a Pannon GSM, de leginkább a T-Mobile, amely Relax díjcsomagjait hirdetve azt a képzetet keltette a fogyasztóban, hogy adott esetben még díjat sem kell fizetnie. A GVH 40 millió forintra bírságolta. Hasonló megtévesztés miatt háromszor nagyobb büntetést, 150 millió forintot rótt ki a Magyar Telekomra december végén. Így – legalábbis a fogyasztói ügyekben hozott bírság mértékét illetően – 2005-ben a Magyar Telekom Rt. „vitte el a pálmát”.
Szezonjuk volt az egészséges életmód divatját kihasználó, termékeiket gyógyhatásúnak kikiáltó cégeknek is. A néhány millió forintos bírságok közül kiemelkedett a Zott Hungária Kft. 30 milliós büntetése a Jogobella joghurttal kapcsolatos, nem maradéktalanul valósághű információkért. Szintén 30 millió forint megfizetésére kötelezte a GVH az – egyebek közt a Metabolt és az Életkristályt forgalmazó – Avalon Kft.-t, mert termékeinek gyógyhatást tulajdonított.
A bankok is kivették részüket a fogyasztók megtévesztéséből. A K&H Bankra és az OTP-re például 10-10 millió forint bírságot szabott ki a GVH az ügyfelek nem teljesen hiteles tájékoztatása miatt. (KK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.