Hőgazdálkodás Vecsésen
Újfajta energiatakarékos rendszerrel szerelték fel a közelmúltban megnyitott vecsési CBA áruházat, ahol a modellként szolgáló eljárással évi 5-8 millió forintnyi üzemeltetési költség spórolható meg.
A rendszer az épületből eddig kikerült, a fűtés vagy a hűtés során keletkezett felesleges hőt egységes zárt rendszerbe terelve újrahasznosítja, ezáltal az energiaköltségek 40-50 százaléka is megtakarítható – közölte Léderer András, a Németországban kifejlesztett eljárást hazai viszonyokra adaptáló Thermo Kft. vezetője.
A számítógép-vezérelt rendszer az épületben fellelhető mindenfajta úgynevezett hulladékhőt összegyűjti, beleértve a hűtőpultok gépei által termelt meleget, de még a pénztáraknál sorban álló vásárlók testéből kiáramló hőt is.
A megmentett energiát hőszivattyúval az épület mellett kialakított, földbe süllyesztett, speciális folyadékot tartalmazó U alakú szondákba vezetik, és itt tárolják, akárcsak valamiféle akkumulátort – tette hozzá a szakember. Ezáltal a föld természetes hőjét is a rendszer szolgálatába állítják. Innen a meleg levegő visszaáramoltatható az épületbe.
Léderer András szerint a magyarországi energiaszükségletek 74 százalékát az épületek emésztik fel, ezért is különösen nagy jelentőségű a német Alpha-Innotec hőszivattyús rendszerének széles körű elterjesztése.
A rendszer épületgépészeti berendezésének költsége hozzávetőleg azonos a hagyományos földgázzal működőével, a vecsési áruház esetében 150 ezer euró. Az energiaárak emelkedése nyomán a kiadások néhány éven belül megtérülhetnek.