BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz utazásra

A nemzetközi turizmusból és az idegenforgalomból származó bevételek 4,6 százalékkal emelkedhetnek 2006-ban a korábbi évhez képest – derül ki a turisztikai világtanács, a WTTC előrejelzéséből. A bővülés elsősorban annak köszönhető, hogy nő az utasok száma – véli a tanács. A költés a WTTC prognózisa szerint várhatóan 6480 milliárd dollár lesz az idén. Tavaly egyébként a mostanihoz képest nagyobb mértékben, 5,7 százalékkal fordítottak több pénzt utazásra és turisztikai befektetésekre, mint 2004-ben.

Egyre erősebb piac lesz a Közel-Kelet, Oroszország, Kína és India – mondta a Bloombergnek Jean-Claude Baumgarten, a WTTC elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy az olyan természeti katasztrófák miatt, mint amilyen a 2004-es cunami volt, az utazni vágyók nem mondanak le ter-veikről, hanem inkább más célpontokat választanak.

A tanács egyébként előrejelzésében nem vette figyelembe a madárinfluenza esetleges hatását. Jean-Claude Baumgarten szerint a járvány csak akkor fenyegetné az idegenforgalom alakulását, ha a betegség emberről emberre is terjedne. A madárinfluenza miatt egyelőre nem csökkent jelentősen az ázsiai idegenforgalom, bár azt a WTTC is elismeri, hogy Törökországban emiatt esett viszsza a beutazók száma.(VG)

A WTTC adatai szerint a turisztikai ágazat a világ GDP-jéből 3,6 százalékkal részesedik 2006-ban, miközben az idegenforgalomban 76,7 millióan dolgoznak.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.