Digitalizáció. A brit kormány a tévékészülékek után fizetendő kötelező díjakból tervezi finanszírozni a digitális átállást az idősek számára – derül ki a BBC megbízásából készített tanulmányból. A kabinet lépése ellen a megkérdezettek 47 százaléka tiltakozik. A kormány a hetvenöt éven felüliek és más hátrányos helyzetű csoportok esetében fizettetné meg a nézőkkel a vételhez szükséges technikai eszközöket, az ún. set-top-boxokat és a tanácsadást.
A BBC becslése szerint a digitális átállás 800 millió fontba kerül a következő tíz évre elosztva. A parlament két házának szakbizottságai szerint ugyanakkor az államkasszából kellene fedezni ennek költségeit. A kulturális tárca vezetője azonban kitart amellett, hogy a BBC finanszírozza a digitalizálást, emlékeztetve korábbi televíziós újdonságok bevezetésére (pl. színes tv megjelenése), amelyek esetében szintén a vállalat viselte a költségeket.
Jelenleg is folyik annak felmérése, hogy milyen anyagi és gyakorlati segítségre lesz szükségük az időseknek, amikor az analóg sugárzás 2008-ban végleg megszűnik. Az Európai Unió országaiban a jelenleginél sokkal jobb minőséget és számos interaktív lehetőséget biztosító földfelszíni digitális műsorterjesztésnek 2012-ben kell felváltania az analógot. VG
Váltás
Magyarországon egymillió háztartást érinthet a földfelszíni digitális átállás. Jelenleg ennyien nézik a csatornákat az analóg földi sugárzással. A legtöbben, 2,2 millióan kábelen keresztül fogják az adókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.