Északi gázvezeték: kifogások zöld köntösben
Az észak-európai gázvezeték által elkerülendő balti államok környezetvédelmi aggályokat vetettek fel a tervezett orosz-német óriásberuházás (NEGP) ellen. Az orosz természeti erőforrások minisztériumának válasza szerint természetesen minden országnak joga van tudni, hogy adott projekt fenyegeti-e a természeti környezetét, írja a RIA Novosztyi. Mint Valentyin Sztepankov miniszterhelyettes hangsúlyozta, a kérdés felvetődése természetes és arra a tárca meg fogja adni a megfelelő választ. Ugyanakkor emlékeztetett: a beruházás már megkapta a környezetvédelmi hatóságok engedélyét és folyamatban van a kikötői környezetre gyakorlandó hatás felmérése is.
A NEGP egyébként már korábban is kiváltott érzelmi reakciókat a kelet-európai országok körében. A projekt révén évi 55 milliárd köbméter orosz földgáz szállítható majd Nyugat-Európába 2010-től. Egyes országok, például Ukrajna és Lengyelország amiatt aggódnak, hogy az új vezeték üzembe helyezése után majd romlik saját gázellátásuk, s persze elveszítik a gáztranzitban ma meglévő súlyukat.