Szénből folyékony üzemanyag Lengyelországban
A lengyel kormány kilencmilliárd zlotys, azaz 2,25 milliárd eurós programot indít folyékony üzemanyag szénből történő előállítására. A cél az energiabiztonság növelése. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat e héten készíti elő a parlament energiabizottsága, amelynek még meg kell győznie kormányát arról, hogy támogassa a projektet. A lengyel kormány várhatóan az Európai Unió 2007-2013-as üzemanyag programjába illeszti saját projektjét.
<1706> Tibor Peterys, a krakkói tudományegyetem bányaipari tanszékének vezetője szerint a megvalósíthatósági tanulmányok már elkészültek és felvették a kapcsolatot azokkal a cégekkel is, amelyek ezen üzemanyag előállításra szánják a pénzüket. A tanulmányokat a jövő héten áadják a gazdasági minisztériumnak. Egy ilyen célú üzem felépítése körülbelül 2,2 milliárd euróba kerül, az építkezés három évet vesz igénybe. A GIG Központi Bányaipari Intézet szakértője szerint szénből 2,5 zlotyért, azaz 0,6 euróért állíható elő egy liter üzemanyag az évi 8-10 ezer tonna kapacitású üzemben.


