Teret nyer az orosz tőke
Erősödik az orosz tőke külföldi térhódítása, egyes megfigyelők éppen ebből a szempontból elemzik a luxemburgi Arcelor oroszországi cégfelvásárlását is. Igaz, a fő motívum ott az acélipar konszolidációja, az érintett Szeversztal tulajdonosa, Alekszej Mordasov azonban a részvénycsere során 32,2 százalékhoz jut az Arcelorban. Az Arcelor ezzel a lépéssel akarja elejét venni, hogy az indiai Mittal felvásárolja. A világ legnagyobb acélgyártója persze már jelezte, válaszul ő is vesz egy orosz acélgyártót, a magnyitogorszki gyár a fő esélyes.
Az Arcelor–Szeversztal fúzió nem meglepő azt tudva, hogy a két társaságot többéves együttműködés kapcsolja össze, tavaly együtt indultak az ukrajnai Krivorizssztal privatizációs pályázatán is. Beleillik abba a tendenciába, amit nemrég az orosz Pravda vázolt fel. Eszerint a kilencvenes években meggazdagodott orosz iparmágnások két új növekedési területet találtak: a high-techet és a külföldi gyártást. Mindez azért is érdekes, mert az orosz gazdasági terjeszkedésen belül eddig főként az olaj- és a gázipari cégek ügyleteiről lehetett hallani. (Például a Lukoil amerikai töltőállomáshálózat- és finomítóvásárlásairól vagy a Gazprom európai akvizíciós terveiről.)
Ám egyre több a nem szénhidrogén-ipari befektetés. A Norilszki Nikkel kombinát mögött álló Vlagyimir Potanyin áprilisban közvetve megvásárolta az egyik amerikai high-tech cég 35 százalékát, de 35 százalékot szerzett az amerikai Plug Power üzemanyagcella-fejlesztő társaságból is. Az Oleg Deripaszka által támogatott Ruszal alumíniumóriás a villamosenergia-termelésbe fektetett, előzőleg pedig – egészíti ki a felsorolást a
Financial Times Deutschland – két külföldi timföldgyártót szerzett. Az Alfa cég a török távközlésben, a Szeversztal pedig az olasz acéliparban terjeszkedett.
Értelemszerűen kevesebb tudható az orosz cégek külföldi hadiipari gyártásáról, de a 2007-re előirányzott 70 milliárd dolláros orosz védelmi ipari beruházás számottevő része sejthetően a hadiipari bevételek növelését célozza, esetleg partnerországokban folyó gyártással. Roman Abramovics olajmágnás, a leggazdagabb orosz eddig kilógott a sorból, amikor európai futballcsapatot és autóverseny-pályát vett. Most viszont „megkomolyodott”: hírek szerint szemet vetett a Jevrazholding orosz acélipari társaság 40 százalékára. Igaz, ez belföldi ügylet. A példáknál többet mond néhány összesített adat: az orosz cégek 2005-ös amerikai befektetései elérték az egymilliárd dollárt, az orosz ipari és energiaügyi miniszter szerint a tendencia erősödik. Viktor Hrisztyenko zászlóshajóként a már említett Szeversztal, a Norilszki Nikkel és a Lukoil céget emelte ki. Még látványosabb az Orosz Központi Bank kimutatása, amely szerint e pénzintézetek közvetlen külföldi befektetései a 2003-as 25,989 milliárd dollárról 2004-re 39,182 milliárdra nőttek. A külföldön hasznosuló orosz tőke jelentős része persze a szovjet utódállamokba érkezik. Nem titkolt szándék, hogy gazdasági eszközökkel orosz ellenőrzés alá vonják a hajdani szovjet erőforrásokat, piacokat.
Az orosz állam dönt a felhalmozódott olajpénzekről
Egy-két év alatt óriási, 150-200 milliárd dollárnyi kereskedelmi többlet halmozódott fel Oroszországban a szénhidrogén-eladásokból. A nyersanyag-exportálók befektetéseiken, akvizícióikon keresztül igyekszenek eljutni a végfelhasználókig. Bár terjeszkedési szándékuk természetes, van két sajátossága Oroszország nemzetközi gazdasági törekvéseinek – válaszolt lapunknak Hegedűs Miklós, az GKI Gazdaságkutató Rt. Energiakutató Kft.-jének igazgatója. Egyrészt az orosz állam súlya meglehetősen nagy a gazdaságban. 150-200 milliárd dollár nagy pénz, abból már gazdaságpolitikát, politikát lehet csinálni, s ennek meg is van az esélye, ha az összeg fölött az állam rendelkezik. Megnyugtatóbb lenne, ha e pénzekről nem közvetlenül az orosz állam rendelkezhetne, mert így nagyobb lenne az esélye, hogy a pénzt a gazdaságra, nem pedig az ország gazdasági, politikai erejének növelésére használják. Ugyanakkor ez csak lehetőség, nem szabad túlértékelni – hangsúlyozta Hegedűs Miklós. A másik sajátosság – a történelmi előzmények miatt – az, hogy rossz az orosz üzleti szándékok fogadókészsége térségünkben. A politikában, de a szélesebb közvéleményben is fenntartások vannak az orosz vállalatok jó szándékát illetően, e társadalmi beidegződés mindenképpen káros.
