Mintegy 14 milliárd forintot fordított környezetvédelmi célú fejlesztésekre a BorsodChem az elmúlt tíz évben, amelynek eredményeképpen a vegyipari vállalat töredékére tudta csökkenteni károsanyag-kibocsátását. Szentmiklóssy László, a BorsodChem üzletág-igazgatója a Chemexpo szakkiállítás konferenciáján tegnap mondta el, hogy a vállalat környezetvédelmi programja keretében kidolgozták a klórgyártásból származó, higannyal szennyezett hulladékok ártalmatlanítási technológiáját, teljes körűvé tették a szennyvíztisztító rendszert, s egy veszélyes hulladékokat előkezelő csarnokot építettek.
Az új beruházások folyamán a cég az úgynevezett „elérhető legjobb technológia” alkalmazására törekszik, noha a károsanyag-kibocsátást csökkentő berendezések és eszközök költségei a teljes beruházási összeg átlagosan 18–25 százalékát teszik ki.
A vegyiparban a következő években robbanásszerű fejlődés várható a tiszta technológiák elterjedését illetően – mondta Rakics Róbert. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint a vegyiparban keletkező veszélyes hulladékok mennyisége az elmúlt tíz évben egyharmadára csökkent, s az elkövetkező időszakban is a hulladékszegény és víztakarékos technológiák fejlődése lesz a meghatározó. Ugyanakkor a hazai vegyipari cégeknek újabb kiadást fog okozni az európai uniós Reach-irányelv elfogadása. A tervezett direktíva értelmében az európai vegyipari cégeknek összesen 30 ezer vegyi anyagot kell majd bevizsgáltatniuk, igaz, egy magyar–brit javaslat nyomán lehetőség nyílt arra, hogy a cégek közösen végeztessék el a regisztrációt, ily módon elosztva egymás között a költségeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.