Törő Csaba, az Euroweb vezetője kivonul az üzletből
Június elsejével már nem tölti be a vezérigazgatói posztot az Euroweb Internationalnél (EI) Törő Csaba – írja a Portfólió.hu. A távozó cégvezető belátható időn belül egyelőre nem kíván újabb üzletbe fogni, sem az infokommunikációs, sem egyéb piacon, megtartja viszont az elnöki pozícióját az EI által a közelmúltban megvásárolt Navigator informatikai társaságnál – válaszolta lapunk megkeresésére.
Az EI Corp.-t befektetőtársaival a kilencvenes évek közepén hozta létre New York-i és budapesti székhellyel. A Nasdaqon jegyzett cég leányvállalataival szolgáltatóként jelent meg a kelet-közép-európai internetpiacon. Néhány éve úgy döntöttek, hogy ha fokozatosan is, de kivonulnak ebből a profilból. Az EI először a csehországi és a szlovákiai érdekeltségeit adta el, majd tavaly sor került a magyar és a román Euroweb eladására. Utóbbi kettőt az Invitel Rt. szerezte meg mintegy 30 millió dollárért. Az EI időközben irányt váltott, belépett az informatikai piacra, ahol 10 millió dollárért vásárolta meg a tanácsadással és outsourcinggal foglalkozó Navigatort.
A távozó vezérigazgató megerősítette, hogy szerződése eredetileg 2008 decemberéig szól, erre az időszakra együttesen egymillió dollár illette volna meg, amelyet közös megállapodással 750 ezer dollár egyszeri kifizetésre cseréltek. VG


