BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégeket venne a Lotos csoport

Miközben a lengyel kormány az új olajipari stratégiáján dolgozik, a Lotos csoport közölte: 100 százalékos hányadot kíván megszerezni a Czechowice, a Jaslo és a Glimar finomítókban, valamint a Petrobaltic olajtársaságban. "Az állam ettől még nem veszíti el a felsorolt cégek fölötti ellenőrzését, hiszen a kezében van a Lotos többsége" - közölte Pawel Olechnowicz, a Lotos elnöke.

Pillanatnyilag a Petrobaltic 69 százaléka van a Lotos tulajdonában, valamint a Czechowice 80,04, a Jaslo 80,01 és a Glimar 91,54 százaléka.

A Lotos terve nem jelent kihívást a kormány olajipari stratégia számára, amely az ipari magánosításának felfüggesztését is tartalmazza. A Lotosnak ugyanis vélhetőleg nem lesz szüksége sem részvénykibocsátásra, sem stratégiai befektető bevonására. A cégelnök szerint a Lotos jól működik, teszi a dolgát, s ez elég arra, hogy képes legyen a fenti terv megvalósítására.

Olechnowicz tájékoztatása szerint a Lotos olajbeszerzései többforrásúvá tételére is törekszik. Nemrég ktött egy kuvaiti importmegállapodást egymillió hordóról. Részt kíván venni a litvániai szénhidrogénlelőhelyek kiaknázására kiírandó tenderen is. Puls Biznesu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.