BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivásárolják a Daewoot

Szerződés. A román állam tegnap aláírta a szerződést a Daewoo Automobile Romania dél-koreai tulajdonban levő 51 százalékának megvásárlásáról. A Reuters tudósítása szerint vételárként Románia 51 millió dollárt fizet ki, s további 10 milliót a vállalat hitelezőinek. A hetvenes években épült craiovai gyár Citroën licenc alapján Oltcit autókat gyártott. A Daewoo Motor mintegy 850 millió dollárt fordított fejlesztésre a 49 százalékban román állami tulajdonban lévő vegyesvállalat 1994-es megalapítása óta.

A kivásárlást követően megkezdődhet a cég privatizációja – közölte Codrut Seres gazdasági miniszter. Korábban négy márka – a Ford, a General Motors, a Renault-Nissan és a kínai Chery – fejezte ki érdeklődését a vétel iránt.

A helyi Új Magyar Szó azt írja: a GM mégsem venné meg a 3600 fős gyárat, ahonnan ugyanakkor 1,4 és 1,6 literes motorokat vásárol, s a jövőben akár 100 ezer egységre is vevő lenne. A lap úgy véli, mivel az autógyárat egyben szeretnék eladni, esélyesebbnek tűnik a Ford és a Renault-Nissan csoport, amely a pitesti üzem mellett más autógyár működtetését is elképzelhetőnek tartja Romániában.

A Daewoo romániai piaci részesedése az első hét hónapban elérte a 9,14 százalékot. A Matizok, Cielók és Nubirák iránti kereslet júliusban ugrott meg, ugyanis a használtautó-csereprogram keretében több mint négyezer Daewoo személygépkocsi esetében számítják bele az árba a forgalomból kivont 12 évesnél öregebb autóért járó háromezer lejt. Július végéig 145 154 személyautó kelt el Romániában, míg tavaly összesen 215 532. VG


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.