40 százalékkal olcsóbban épülhet az M7-es - 2008-ban lesz kész
Az autópályaépítési szabályok egyszerűsítésének és a fokozott, tiszta versenynek köszönhető, hogy a mérnökárhoz képest 40 százalékos megtakarítást lehetett elérni az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közti szakaszára kiírt tenderen - reagált az MTI-nek Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter, miután a NA Zrt. csütörtökön kihirdette a pályázat nyertesét.
A 35,5 kilométeres szakaszt 43,7 milliárd forintért az osztrák-magyar Porr-Viadom-Terrag-Asdag konzorcium építheti meg 2008. május 31-ig.
Korábban kilométerenként 2 milliárd forintért épültek az autópályák, most 1,2 milliárd forintért. Az eredeti mérnökárhoz képest a megtakarítás kilométerenként mintegy 800 millió forint - hangsúlyozta a miniszter.
Kóka János példaként említette, hogy az M3-as Polgár-Görbeháza közti 2003-2004-ben megépült szakasza, ami leginkább összehasonlítható az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közti szakaszával a fajlagos kilométerárat figyelembe véve kétszer drágábban épült, mint amennyiért az M7-es legújabb szakasza.
"A mostani összesen 27 milliárd forintos megtakarítás bizonyítja, hogy érdemes volt felvenni a kesztyűt a nagyobb versenyért és a pazarló megoldásokkal szemben. Mostantól nyilvánvaló, hogy olcsóbban is lehet utakat építeni és ezt elvárom a jövőben is. Ebben a szemléletben költjük el az európai uniós pénzeket is" - mondta Kóka János.
Kóka János augusztus elején visszaküldte az Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza megépítésére kiírt tender nyertesére tett javaslatát. Egyben felkérte a cég vezetését, hogy független jogi és műszaki szakértő bevonásával vizsgálja meg újra a beadott pályázatokat, és ennek megfelelően hozza meg felelős, végleges döntését.
A gazdasági miniszter által elrendelt ellenőrző vizsgálat megerősítette az értékelő bizottság korábbi döntését: a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő konzorcium nyerte el a szakasz a mérnökárként javasolt 70 milliárd forinttal szemben 43,7 milliárd forintért. (MTI)


