A BKV-nak adott igazat a bizottság Elektra-ügyben
Jóváhagyta a BKV Zrt.-nek a budapesti elektronikus jegy- és bérletrendszer (Elektra) megvalósítására kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánító döntését a közbeszerzési döntőbizottság – közölte érdeklődésünkre Koós András, az Elektra Budapest projekt igazgatója. A bizottság ugyanakkor négymillió forintos bírságot szabott ki a közlekedési vállalatra, mivel a tenderre beérkező két végső ajánlat érvénytelenné nyilvánításának indoklása nem volt kellőképpen részletes.
A BKV július végén hirdetett eredményt a pályázaton, amelyre két jelentkező, az EDS Magyarország Kft., az Ascom SA, a CompuWorx Rt., illetve a T-Systems Hungary Kft., a Thales e-Transactions CGA SA alkotta csoport adott be végleges, 57 és 64 milliárd forintos ajánlatot. A BKV eredménytelennek nyilvánította a tendert, szerinte mindkét pályázó ajánlata érvénytelen volt. A két cégcsoport ezt követően fordult a bizottsághoz, amelynek mostani döntése azt jelenti: újabb eljárást kell indítani az elektronikus jegyrendszer megvalósítására. Az előkészítést már megkezdték, de még nem dőlt el, hogy tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos eljárás lesz-e, így azt sem lehet tudni, mikor jelenik meg az új kiírás – mondta el Koós András. KZ


