BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szállodások aggódnak: négyszázezer munkahely a tét

A budapesti szállodások attól tartanak, hogy az erőszakos utcai cselekmények folytatódása súlyos, csak hosszú idő múlva kigyógyítható veszteséget okoz a főváros idegenforgalmának - közölte a Magyar Szállodaszövetség szerdán közleményben az MTI-vel.

A Magyar Szállodaszövetség aggodalommal kíséri figyelemmel az elmúlt napok erőszakos cselekményeit. Az események külföldi visszhangját alaposan felerősíti azoknak a vendégeknek a tapasztalata, akik idegenforgalmunk csúcsszezonjának számító szeptember-októberben Magyarország vendégszeretetét élvezik - fogalmaznak a közleményben.

A szállodaszövetség szerint a turisták úti cél választásában elsődleges szerepe van a biztonságnak, ám ez most, a külföldi sajtó által felnagyított veszélyállapot-beszámolók miatt veszélybe került. Az eddig tapasztalt rendbontások nemzetközi visszhangja négyszázezer, az idegenforgalomhoz kötődő munkavállaló kenyerét fenyegeti.

A fentiek miatt akár további szálloda-beruházások is csúszhatnak, ami ugyancsak jövendőbeli munkahelyeket veszélyeztet. A rendre és a nyugalomra nem csak a "béke iparágának" van szüksége. Szükséges a rend mielőbbi helyreállítása és fenntartása, a nyugalomról készült beszámolók, sajtóhírek terjesztése - áll a közleményben. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.