BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akciós kuponok a neten - újfajta vásárlói szokások

Az internetről letölthető kedvezményes kuponokkal újfajta vásárlási szokást kíván meghonosítani a KuponNet Tanácsadó Kft., amely létrehozta az akciós kupont kibocsátó cégek portálját - mondta Ujvári Tamás a társaság ügyvezetője.

Hozzátette: Magyarországon még gyerekcipőben jár a kupon-marketing, míg az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek 60 százalékát kuponokkal vásárolják. Az ügyvezető elmondta, hogy a múlt év végén induló cég működésének első évében már nyereséges volt, de az árbevétel és a profit nagyságrendjét nem árulta el.
A társaság terveiről szólva kitért arra, hogy az indulás évéhez képest 2007 végére 30-40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol. Hozzátette: az internetes oldalnak jelenleg naponta mintegy 1.000 látogatója van, a következő év végére tervezett cél, 10-15 ezer napi egyedi látogató elérése.
Ujvári Tamás ismertette: a cég egy éves működése óta 300-400, főként fővárosi céggel kötött szerződést kuponok feltöltésére, terveik között a vidéki és külföldi partnerek bevonása is szerepel. Egy kupon-felület alapdíja egy hónapra 12 ezer forint. Az akciók akár naponta változhatnak: vannak hosszú távú, alacsonyabb kedvezményt nyújtó, és limitált, magas kedvezményt kínáló, egy-két napig érvényes promóciók is. Kiemelte: a portál létrehozásánál azt a tényt vették figyelembe, hogy az alacsonyabb ár a leghatékonyabb vásárlásösztönző eszköz, továbbá szem előtt tartották a magyar fogyasztók rendkívüli árérzékenységét. Ujvári Tamás hangsúlyozta: a kuponok 20-70 százalék kedvezményt nyújtanak a felhasználóknak.
A fogyasztó koncentráltan, egy helyen több száz kedvezményes kupont találhat és nyomtathat ki, vagy tölthet le telefonjára sms-ben a társaság portálján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.