BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áttörés a Synergon-közgyűlésen

Több hónapos huzavona után a főrészvényesek kompromisszumának köszönhetően sikerült megválasztani a Synergon Informatika Nyrt. új igazgatóságát a társaság tegnapi közgyűlésén. A többfelvonásos „műsor” első részében még egyáltalán nem lehetett érezni, hogy a két tábor – Pannonplast Nyrt., Benji Invest Kft., Lazarus Zrt. (18,37 százalék), illetve Cashline Befektetési Zrt. (24,07 százalék) – bármiféle kompromisszumra hajlandó lenne, első nekifutásra nem is sikerült megválasztani az igazgatóságot. Az álláspontok közelítésére beiktatott szünet után mindkét csoport négy-négy igazgatóságai tagot javasolt, és a zárt ajtók mögött megkötött kompromisszumnak köszönhetően valamennyiüket meg is választották.

Nagy előrelépés, hogy a Synergon részvényesei konszenzusra jutottak, és hónapokig tartó átmeneti időszak után ismét van igazgatósága a társaságnak, így dönthetnek a cég jövőjét érintő, a növekedéshez és az eredményesség javításához szükséges stratégiai kérdésekben – értékelte a közgyűlés eredményét Radnóty Zoltán, a Synergon csoport vezérigazgatója. Az új, várhatóan szeptember közepén az igazgatóság elé kerülő stratégia középpontjában a növekedés áll, ezt részben akvizíciók útján, részben a cégcsoport lehetősé-geinek jobb kihasználásával valósítják meg.

Az informatikai cég körül május végén forrósodott fel a levegő, amikor az alapítókkal szemben egy háromtagú tulajdonosi csoport megpróbálta átvenni a társaság irányítását, mivel tarthatatlannak ítélték, hogy az évi 20 milliárd forint körüli árbevételre mindössze néhány tízmilliós nyereség jusson. Ezt követően gyorsan változott a tulajdonosi struktúra, míg kialakult a jelenlegi, Pannonplast és Cashline fémjelezte szerkezet. Abban azonban minden tulajdonos egyetértett, hogy változtatásokra van szükség, mivel egy ilyen méretű társaságnak jóval nagyobb nyereséget kellene produkálnia. Ezt az év elején felismerte a Synergon akkori vezetése is, és új menedzsment került a vállalat élére. Az első eredmények már látszanak, többéves stagnálás után az idén 15 százalékos forgalomnövekedést prognosztizálnak csoportszinten, ez 22,8 milliárd forintos bevételt jelent, és az első fél év eredményei alapján úgy tűnik, hogy a korábban bejelentett 300 millió forintos profitot is tudják tartani. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.