BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együttműködő cégvezető

Az üzleti életben mára szinte eltűntek a főváros és a vidék közötti különbségek – állítja Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója, aki úgy tapasztalja, hogy az üzleti korrektség és becsület nem az adott település méretétől, hanem az ott élő emberek mentalitásától függ.
Üzlet. A Győri Nemzetközi Ipari Park, Közép-Európa első ipari parkjaként, a győri önkormányzat 40 százalékos részesedése mellett 1992-ben kezdte meg üzemelését. A park 158 hektáros területén – autóbeszállító-, textil-, műanyagipar – tíz ország 72 vállalata telepedett meg eddig. A megtelepedett cégek foglalkoztatottjainak létszáma hatezer, a megvalósult beruházások összértéke pedig 320 millió dollár. Az ipari parkban tevékenykedő társaságok forgalma tavaly 220 milliárd forint volt, ennek mintegy 40 százalékát magyar cégek termelték ki. Az ipari parkot üzemeltető Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. a magyarországi modernizáció előmozdítása érdekében 2000-ben hat másik intézménnyel – közte a városi önkormányzattal és a helyi Széchenyi István Főiskolával – létrehozta a régió első modern – közhasznú társaságként üzemelő –, Innovációs és Technológiai Központot (Innonet). Balogh László szerint a kibontakozott piaci versenyt jól jellemzi, hogy manapság már 179 ipari park üzemel az országban – kisebb számban olyanok is, amelyek egy korábbi iparvállalat egykori telephelyén üzemelve kevés szolgáltatást nyújtanak a betelepülőknek. A cégvezető szerint természetesen mindenki a maga számára szeretné megnyerni a betelepülni szándékozó cégeket, de a piac szereplői mára azt is megértették, az a legfontosabb: a befektetők Magyarországon találjanak maguknak megfelelő helyet, hiszen ez a többi hazai park későbbi esélyeit is növeli. A győri létesítmény erősségének a jó megközelíthetőséget és a fejlett infrastruktúrát tartja. A parkban működő társaságok kényelme érdekében jó néhány, a mindennapok munkáját megkönnyítő tevékenységet folytató szolgáltató céget sikerült megnyerniük a letelepedésre. Ezek nem élveznek monopolhelyzetet, és kedvezményes bérleti díjra sem számíthatnak, de olyan potenciális piacot találhatnak a parkban, amely jó alapot adhat a sikeres üzemeléshez. A cégvezető szerint az ipari parkok sikerében elengedhetetlen szerepe van a helyi önkormányzatoknak, amelyek az EU-csatlakozás után közvetlenül ugyan nem támogathatják ezeket a létesítményeket, ám a gyors ügyintézéssel mindenképen hozzájárulhatnak a sikerhez.
Ember. Balogh László szerint az üzleti életben felértékelődött, ha valakinek a helyi viszonyok ismerete mellett globális kitekintése is van. Ezért is döntött úgy, hogy a győri munkakezdés után – ahol pénzügyi gyakorlatra tehetett szert, és a bankvilág kulisszatitkait ismerhette meg – egy izgalmas kihívást elfogadva budapesti brókercéghez igazol. A jó döntést visszajelezte, hogy a Győri Nemzetközi Ipari Park tulajdonosai – akik között közvetve korábbi bankja is szerepet játszik – pénzügyi jártasságának is fontos szerepet tulajdonítottak a kiválasztásnál. Az üzleti siker egyik alapfeltétele a megfelelő pénzügyi és humánháttér kiépítése – összegzi a tapasztalatait a fiatal szakember. Úgy látja, a nyugati cégek, szinte csak fiatal szakemberekből állítják össze a menedzsmentet. Ő inkább a helyesen kialakított életkori arányok híve, felvállalva azt, hogy így sokat kell tennie azért, hogy az idősebb kollégákkal elfogadtassa magát. Amikor 30 évesen cégvezető lett, azt igyekezett bebizonyítani, hogy pénzügyi ismereteivel, világlátásával olyan szaktudást hozott a társaság életébe, amellyel az korábban nem dicsekedhetett. A cégvezető úgy látja, hogy a munkavállalóknak nagyobb mobilitást kellene felvállalniuk Magyarországon. A mai világban már senki sem várhatja el, hogy az állam vagy az adott település helybe hozza az illető szaktudásának megfelelő munkalehetőséget: magunknak kell vállalnunk az átképzést vagy az átköltözést oda, ahol megfelelő álláslehetőség van. Ami ezen a téren a főváros és a vidék közötti különbséget illeti, Balogh László szerint manapság, az egyre keményebb versenyhelyzetben, lassan eltűnnek az éles határok. Legfeljebb annyi a pozitívum, hogy vidéken korábban kezdődik az üzleti élet, és így délután marad még valamennyi szabadidő a családra és a közösségi életre. Balogh László együttműködő típusú cégvezetőnek tartja magát, olyannak, aki a csapatmunka híve: miközben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy munkatársai motiváltak legyenek, arra is igyekszik figyelni, hogy élvezzék az előttük álló feladatok megoldását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.