BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elvárt adót fizetünk januártól

A bevételhez képest egy minimális szintet el kell érnie a vállalkozás társaságiadó-alapjának januártól, s legalább ez után meg kell az adót fizetni. Sőt még az idei adó alapján fizetendő adóelőleg is az új szabályhoz igazodik.

Januártól megszűnik klasszikus értelemben vett nyereségadóként működni a társasági adó, hiszen jövőre a nyereségérdekelt társaságoknak legalább az „elvárt” adót meg kell fizetniük. Az elvárt adó és a nyereségadó alapja közül a magasabb után kell (az arra vonatkozó szabályok szerint) adót fizetni.

A társasági adó alapját hagyományosan a vállalkozás éves beszámolója szerinti adózás előtti eredmény adja, korrigálva (felfelé) azokkal a tételekkel, amelyeket a társasági adó nem enged az adóalap terhére elszámolni (például a ráfordításként feltüntetett tartalékokat), illetve azokkal (lefelé), amelyeknek az adóztatása méltánytalan lenne (például a korábbi évek elhatárolt veszteségének meghatározott részét). Az adózás előtti eredmény így jut el tehát az adóalapig, amely után végső soron meg kell fizetni a 16 százalékos társasági adót (vagy annak kedvezményekkel csökkentett részét).

E séma mellett vezeti be a törvény a társasági adózás minimális szintjét. Az újítás lényege, hogy ha a fentiek szerint megállapított adóalap nem éri el az adóévben (első ízben a 2007-ben) a bevételnek az eladott áruk beszerzési értékével és a külföldi telephely bevételével csökkentett részének két százalékát, akkor ez utóbbi az adó alapja. Lényeges, hogy a törvény ezúttal sem az értékesítés nettó árbevételéről beszél, hanem a teljes bevételről. Természetesen ha a hagyományosan számított társasági adó alapja magasabb az összes bevétel korrigált összegének 2 százalékánál, akkor az után kell a terhet megfizetni.

Az elvárt adó alól vannak kivételek. Ezek egyike a frissen alakult vállalkozás: az előtársasági létszak adóévében és az azt követőben nem kell alkalmazni a minimális adóalapra vonatkozó rendelkezést. Ugyancsak kivétel az az eset, amikor a tárgyévi – értékesítésből származó – nettó árbevétel nem éri el a megelőző évi nettó árbevétel 75 százalékát (ha viszont pontosan egyenlő azzal, akkor már alkalmazni kell az új szabályt), vagyis egyszerűen fogalmazva: a társaság piacot vesztett. Végül kivétel az is, ha az adózót akár a tárgyévben, akár az azt megelőző adóévben elemi kár sújtotta.

Noha az elvárt adó csak a 2007. január 1-je után képződő adóalapra alkalmazandó, a törvény zárórendelkezései szerint azt figyelembe kell venni már az adóelőleg fizetésekor is. Az előleget hagyományosan az előző évi fizetendő társasági adó összegével egyezően kell megfizetni, mégpedig negyedévente, ha ennek összege nem haladja meg az ötmillió forintot, s havonta ezen összeghatár felett. A törvénycsomag zárórendelkezése szerint az adóelőleg összegének számításakor alkalmazni kell a januárban életbe lépő új, minimális adóalap-számítási szabályt is. Ez azt jelenti, hogy a tárgyévi bevétel korrigált összegének két százalékát kell alapul venni, s csak akkor szabad az előző évi fizetendő társasági adó alapján adóelőleget fizetni, ha ez utóbbi eléri vagy meghaladja a minimális adóalappal számított adó mértékét. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az előlegfizetés körében sem a társasági adótörvény, sem az adózás rendjéről szóló törvény módosítása nem ad eligazítást arra vonatkozóan, hogy a minimális adóalap számításakor a bevallási időszakban ténylegesen elért vagy pedig ennek alapján az egész évre vetített bevételt kell-e irányadónak tekinteni.

Lényeges, hogy a minimális adóalap meghatározására vonatkozó szabályozás az egyéni vállalkozókra is alkalmazandó januártól.


A szerző ügyvéd, adótanácsadó

Kivételek

(az elvárt adó alól)

Frissen alakult vállalkozás

Ha a társaság piacot vesztett

Elemi kár a megelőző adóévben

Frissen alakult vállalkozás

Ha a társaság piacot vesztett

Elemi kár a megelőző adóévben-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.