BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Épül a vasvári szuperbontó

Megkezdték szeptember elején Közép-Európa legnagyobb, 1,2 milliárd forintos beruházás keretében megépülő autóbontó üzemének építését Vasváron – tudtuk meg Kernács Pétertől, a fejlesztést végző Recycling Technologies Kft. ügyvezető igazgatójától. A 4,5 hektárnyi területen fekvő telephelyen egy 3150 négyzetméteres üzemcsarnokot hoznak létre, ahol elvégzik majd a beszállított autók szétszerelését. Kezdetben évente mintegy tízezer régi, működésképtelen autó bontását tervezik, de a telep kapacitása – ha van rá igény – akár 30 ezresre is bővíthető. A vasvári létesítmény műszaki átadása – amennyiben kedvező az időjárás – jövő március 31-én lesz, ezt követően indul a próbaüzem. A létesítményben az első időszakban 50-60 főt alkalmaznak majd. A telephelyen idővel 20-30 tonna gépjárműhulladék újrahasznosítását végzik majd el évente, részben kézi, részben gépi megoldással. A különböző hulladékfajták újrahasznosításának mértékét európai uniós előírás szabályozza, a gépjárművekre jelenleg 85 százalékos arányt vár el a közösség, de 2015-re ennek a szintnek már 95 százalékosra kell nőnie.

A budapesti székhelyű, a spanyol Equip Tecnic Santandreu SA érdekeltségébe tartozó cég bontójába az üzemképtelen autók a már engedélyeztetés alatt álló, jelenleg 50 szerződéses partnert tartalmazó országos átvevőhálózatán keresztül érkeznek majd. A tervek szerint az év végére további 25-30 egységgel bővül a hálózat – mondta el Kernács Péter. A jelenlegi lefedettségnek köszönhetően bárki találhat a lakóhelye 50 kilométeres körzetében Recycling-partnert, ha pedig megvalósul a tervezett bővítés, akkor 30 kilométerre csökken a maximális távolság, ahova el kell vinni a bontásra szánt autókat. A társaság speciális szolgáltatások bevezetését is tervezi, így például ingyenes lesz a bontási igazolás, és szintén ingyen veszik át a Trabant és Wartburg gépkocsikat. Az általánosan elterjedt gyakorlat szerint jelenleg az autójukat bontóba leadóknak 5–30 ezer forint közötti összeget kell fizetniük azért, hogy bevegyék a járművüket. Továbbra is nagy gondot jelent, hogy míg évente mintegy 100 ezer roncsautó keletkezik, addig tavaly például mindössze kb. 12 ezret adtak le regisztrált, a szükséges hatósági engedélyeket megszerzett bontókba, így a leselejtezett járművek számottevő része vélhetőleg továbbra is elkerüli a legális hulladékfeldolgozási csatornákat – tette hozzá Kernács Péter.

A helyzet tavaly októbertől annyiban változott, hogy azóta az okmányirodák csak a bontási-átvételi igazolás felmutatása esetén vonhatják ki véglegesen a forgalomból a gépjárműveket. Az intézkedés hatását mutatja, hogy míg tavaly az első fél évben a hivatalosan véglegesen kivont több mint 36 ezer gépkocsi kevesebb mint négy százalékát adták le regisztrált bontóban, addig az idén az első hat hónapban kivont 19 ezer autó mintegy 96 százalékát. A véglegesen kivont járművek számának drasztikus csökkenése ugyanakkor arra utal, hogy az öreg autók egy jelentős hányadát más úton selejtezik le. Ez utóbbira elvileg lehetőséget teremt, hogy a tulajdonos hat hónapra ideiglenes kivonást is kérhet a forgalomból. Ez a megoldás meglehetősen lazán szabályozott: nincs szükség a bontási-átvételi igazolás bemutatására sem. Igaz, egyelőre nem egyértelmű, hogy sokan ezeket a lehetőségeket választva próbálták-e megkerülni a regisztrált bontókat. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.