Botrány a Hormuzi-szorosban, Irán megalázta a világot: átengedte a Föld egyik legnagyobb luxusjachtját – persze, hogy egy orosz milliárdosé
Amerikai szankciók alatt álló orosz milliárdoshoz, Alekszej Mordasovhoz köthető luxusjacht haladt át szombaton a Hormuzi-szoroson. A luxushjacht ezzel azon nagyon kevés hajó egyike volt, amely használni tudta az amerikai–iráni konfliktus középpontjában álló, blokád alá vont hajózási útvonalat. – írja a Reuters hajózási adatokra hivatkozva.

A Nord nevű, 142 méter hosszú, több mint 500 millió dollárt érő jacht pénteken délután futott ki egy dubaji kikötőből, szombat reggel átkelt a szoroson, majd vasárnap hajnalban megérkezett Maszkatba – derül ki a MarineTraffic platform adataiból.
A világ egyik legnagyobb jachtjaként számon tartott Nord 20 lakosztállyal, úszómedencével, helikopterleszállóval és tengeralattjáróval is rendelkezik – írja a Superyacht Times iparági kiadvány.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a többfedélzetes luxushajó hogyan kapott engedélyt az útvonal használatára. Irán február óta korlátozza a forgalmat a szoroson keresztül.
Az MTI beszámolója szerint
mintegy húszezer tengerész vesztegel már hetek óta a Perzsa-öbölben rekedt több száz olaj- és gázszállító tartályhajón, valamint teherhajókon, mivel a háborús állapotok miatt nem tudnak átkelni a Hormuzi-szoroson.
A Hormuzi-szoroson halad át békeidőben a világ olaj- és cseppfolyósított földgáz-szállításának körülbelül egy ötöde. A Lloyd’s List Intelligence tengeri adatszolgáltató cég szerint az április 13. és 19. közötti héten körülbelül 80 hajó kelt át a szoroson, míg a háború előtt naponta mintegy 130 vagy annál is több hajó haladhatott át rajta. A háború kezdete óta a térségben több tucat hajót támadtak meg, és az ENSZ adatai szerint legalább 10 tengerész vesztette életét.
A luxusjacht a blokád alatt álló Hormuzi-szoroson kelt át
A legtöbb hajó továbbra sem tud áthaladni, annak ellenére, hogy Irán kijelentette: a szoros nyitva áll az általa nem ellenségesnek ítélt hajók előtt, amelyektől díjat is szed az áthaladás fejében.
A Perzsa-öböl bejáratánál fekvő, kulcsfontosságú vízi útvonalon naponta csak néhány, főként kereskedelmi hajó halad át, miközben Washington és Teherán fenntartja az egymás elleni korlátozásokat. Ez töredéke a napi 125–140 áthaladásnak, amely az iráni háború február 28-i kezdete előtt volt jellemző.
Válaszlépésként az Egyesült Államok blokádot vezetett be az iráni kikötők ellen.
Oroszország és Irán régóta szövetségesek, és az utóbbi években tovább szorosabbra fűzték kapcsolataikat, többek között egy 2025-ös megállapodással, amely megerősítette a hírszerzési és biztonsági együttműködést.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter hétfőn Oroszországba érkezett, hogy Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyaljon, miután hétvégén Pakisztánban és Ománban közvetítőkkel egyeztetett.
A Putyinhoz közel állóként ismert Mordasov hivatalosan nem szerepel a Nord tulajdonosaként. Ugyanakkor a hajózási adatok és a 2025-ös orosz cégnyilvántartási adatok szerint a jachtot 2022-ben egy olyan orosz vállalat nevére jegyezték be, amely a felesége tulajdonában áll. Ez a cég az oroszországi Cserpovec városában van bejegyezve, ahol Mordasov acélipari vállalata, a Severstal is.
Mordasov azon orosz üzletemberek közé tartozik, akiket az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókkal sújtott Oroszország ukrajnai inváziója után, Putyinhoz fűződő kapcsolataik miatt.
Az Egyesült Államok drónokkal és helikopterekkel készül újranyitni a Hormuzi-szorost – hónapokig tarthat az aknamentesítés
Az amerikai haditengerészet drónokra és szonáros helikopterekre támaszkodva készül az Irán által elhelyezett aknák semlegesítésére a Hormuzi-szorosban. Párhuzamosan diplomáciai mozgás is zajlik: Teherán egy háromlépcsős tárgyalási tervet juttatott el Washingtonhoz, amelyben először a háború lezárását és garanciákat követel.


