Ukrajna boldog, Zelenszkij örül: megtalálták az országot, ami olajjal és gázzal árasztja el – Európa is pont rájuk pályázik
Az Azerbajdzsáni Köztársaság Állami Olajtársasága, a SOCAR és az ukrán Ukrnafta az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt – írja az Interfax a SOCAR közleményére hivatkozva.

A megbeszéléseken a SOCAR elnöke, Rovsan Nadzsaf és az Ukrnafta vezérigazgatója, Szerhij Koreckij vett részt. A felek áttekintették a meglévő együttműködés jelenlegi állapotát és annak fejlesztési lehetőségeit” – áll a közleményben.
A találkozót követően Koreckij a közösségi médiában azt írta, hogy közös céljuk a partnerség elmélyítése, a meglévő kezdeményezések továbbfejlesztése és új közös projektek elindítása. Részleteket azonban nem árult el.
A SOCAR a 2000-es évek vége óta van jelen Ukrajnában. A vállalat az ukrán piacon a SOCAR Energy Ukraine leányvállalatán keresztül működik, amely töltőállomás-hálózatot üzemeltet és kőolajtermékeket szállít.
Azerbajdzsán és Ukrajna energetikai együttműködése kiterjed az olaj- és kőolajtermék-szállításokra, az infrastruktúra-fejlesztésre és a kereskedelemre. Az elmúlt években az együttműködés a gázszektorra is kiterjedt, beleértve az azeri gáz Ukrajnába történő szállítását a transzbalkáni útvonalon keresztül.
A SOCAR és az ukrán vállalatok – köztük az Ukrnafta – együttműködése elsősorban kereskedelmi és operatív projektekre összpontosít. A felek 2023-ban megállapodtak az üzemanyagkártyák terén való együttműködésről és a töltőállomás-hálózatok integrációjáról.
A SOCAR emellett párbeszédet folytat az ukrán energiaszektor más kulcsszereplőivel, köztük a Naftogazzal is, a szállítások bővítéséről és új partnerségi területekről.
Azerbajdzsán újabb EU-tagot áraszt el energiával
Azerbajdzsán nem csak Ukrajnával üzletel Európában. A Világgazdaság hétfőn írta meg, hogy Csehország akár évi 2 milliárd köbméter földgázt vásárolna tőle egy hosszú távú energetikai megállapodás keretében.
"Csehország jelentősen bővítené energiaforrásait, és egy új, hosszú távú megállapodás keretében akár évi 2 milliárd köbméter földgázt is vásárolna Azerbajdzsántól " – közölte Karel Havlicek cseh ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn. A megállapodás ugyan még nincs aláírva, de a tárgyalások a cseh fél szerint már előrehaladott állapotban vannak.
A becsült éves költség körülbelül 20 milliárd cseh korona, vagyis nagyjából 0,9 milliárd dollár lehet – ez azonban a végső szerződéses feltételektől is függ. Havlicek szerint a kedvezőbb ár eléréséhez hosszabb, 10-15 éves futamidejű szerződésre lenne szükség.
Azerbajdzsán az elmúlt években jelentősen fellendítette európai gázexportját. 2025-ben az ország 25,2 milliárd köbméter gázt exportált, ez a mennyiség megegyezett az előző évivel. Ebből
- 12,8 milliárd köbméter Európába;
- 9,6 milliárd pedig Törökországba került.
A déli gázfolyosón 2022. december 31-én indult meg a szállítás Európa irányába, és azóta Azerbajdzsán 16 országba szállít földgázt. Ezek közül 13 európai állam, köztük Magyarország, Németország, Olaszország, Görögország és Románia.



