Felelős lehet a tervező is
Ha a tervező az általa tervezett épület kivitelezésében alvállalkozóként részt vesz, és a munka alatt a megrendelőnek kárt okoz, annak megtérítése alól nem mentesülhet arra hivatkozva, hogy a tervezés során jogszerűen járt el – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő jogvitában.
A felperes egy sajátos szerkezetű terménytároló építési, kivitelezési terveinek elkészítésével bízta meg a tervezőt. A tervek elkészülte után vállalkozási szerződést kötött a munkálatokra egy olyan céggel, amely utóbb alvállalkozóként a tervezőirodát vonta be az építkezésbe. A fővállalkozó a tervektől eltérő anyagból emelte a támfalat, a tervező erre helyezte a felépítményt, amely néhány hét múlva összeomlott.
A megbízó a bíróságtól kérte, kötelezze egyetemlegesen a fő- és az alvállalkozót több mint 36 millió forint megfizetésére. A fővállalkozó azzal védekezett, hogy az alvállalkozó tervező hozzájárulásával tért el a tervektől, ám az azt állította, nem terheli felelősség. Az elsőfokú bíróság helyt adott a megbízó keresetének. Ám a másodfok úgy ítélte meg: mivel a megbízó a kivitelezés vonatkozásában nem állt szerződésben a tervezővel, attól szerződésszegésre hivatkozva, hibás teljesítés miatt kártérítést nem igényelhet. Szerződésen kívül okozott kár megtérítéséért sem léphet fel vele szemben, mert nem tudta bizonyítani a tervező aktív, szakszerűtlen magatartását.
A megbízó felülvizsgálati kérelmét az LB alaposnak találta. Rámutatott: a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes nem bizonyította a tervező szakszerűtlen eljárását a kivitelezésben. Téves volt az az álláspontja is, hogy a tervet készítő nem tartozik a felperesnek szerződésen kívüli kártérítési felelősséggel. A tervező a technológia legjobb ismerője, a közreműködésével emelt építmény azonban összedőlt, s emiatt a felperest kár érte. A tervező jogellenes magatartást tanúsított azzal, hogy a tervektől eltérő kivitelezés ismeretében, ellenőrző számítások nélkül helyezte el az acélszerkezet tetőhéjazatát. Ezért nem mentesülhet a felelősség alól, annak ellenére, hogy a tervek elkészítésében jogszerűen járt el – fejtette ki az LB. KK
Új szabályok
Az egészségügyi törvény módosításáról (MK 2006/110. sz.)A szőlészeti és borászati adatszolgáltatásról (MK 2006/110. sz.)
A szőlészeti és borászati adatszolgáltatásról (MK 2006/110. sz.) -->


