BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feloldható a baromfizár

Oroszország a közeljövőben várhatóan feloldja a magyarországi madárinfluenza miatt korábban elrendelt kereskedelmi korlátozásokat – derült ki Gráf József agrárminiszter és Alekszej Gorgyejev orosz mezőgazdasági miniszter tegnapi budapesti egyeztetésein. Moszkva azután tiltotta be a magyar baromfitermékek importját, hogy a H5N1-es vírus magyar haszonállományokban is megjelent (VG, 2006. június 27.). A döntés elsősorban a hazai tenyészállat-kivitelt érintette érzékenyen, mivel baromfihúsexportunk egyelőre nem jelentős: az ágazat 350 millió dolláros éves összkiviteléből alig 15 millió dollárnyi irányult Oroszországba az elmúlt években.

Az FVM adatai szerint tavaly 250 millió dollár értékű magyar agrártermék talált gazdára Oroszországban, ez szintén meglehetősen kevés a 3,5 milliárd eurós teljes hazai agrárexporthoz képest. Magyarország fő piacának – 60 százalékos részaránnyal – ma az Európai Unió számít, mivel a rendszerváltozás után elvesztett orosz értékesítési lehetőségek zömét máig nem sikerült visszaszerezni. Gráf József ugyanakkor tegnap kijelentette: belátható időn belül meg kívánjuk duplázni oroszországi kivitelünket.

Az előrelépés érdekében a felek kétoldalú megállapodást készítenek elő, amely előreláthatólag két-három hét múlva, a magyar agrárminiszter moszkvai látogatásakor születik meg. Elsősorban a szarvasmarha-, a baromfi-, a sertés- és a vetőmag-ágazatban nyílhat esély az üzletkötésekre. A két ország szakértői addig munkacsoportokban igyekeznek feltárni a konkrét együttműködési lehetőségeket. Az utóbbi időszakban főként az agrártechnológiák cseréje volt eredményes, mostantól pedig több vegyesvállalat létrehozása és közös beruházás végrehajtása a cél. Alekszej Gorgyejev szerint az orosz vásárlók ismerik az „ökológiailag tisztán előállított” magyar élelmiszereket, és azokat megfelelő minőségűnek tartják. A küldöttség vezetői most tárgyalásokat folytattak a Pick csoport megbízottaival egy oroszországi értékesítési hálózat és disztribúciós raktár létrehozásáról is. Lehetőség nyílhat egy magyar étteremlánc kialakítására is Moszkvában és más orosz nagyvárosokban. Erről szó esett azon a látogatáson is, amelyet az orosz agrárminiszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél tett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.