Füzér sokadmagával
Tizennégy zempléni település együtt közel egymilliárd forint értékű támogatást kap regionális ivóvízrendszer kiépítésére. A Füzér gesztorsága alatt beadott pályázattal a környezetvédelem és infrastruktúra operatív program (kiop) keretében az összesen 945 millió forintos projekthez 898 millió forint támogatást nyertek, ez a teljes költség 95 százalékának felel meg. További 3,5 százalékot az önerő alap biztosított, a fennmaradó részt saját erőből a beruházásban érdekelt települések adták össze. A fejlesztésre a helyi ivóvíz magas arzén- és vastartalma, valamint kedvezőtlen biológiai és bakteriológiai mutatói miatt van szükség.
A kiop-támogatás kapcsán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyilvántartásában Füzért a legnagyobb – 1,6 millió forintos – egy főre jutó támogatást elnyert településnek hozták ki. Horváth Jenő polgármestertől megtudtuk, hogy Füzér mint gesztortelepülés irányította a pályázat benyújtását. Így az azon elnyert összeg nem Füzér község 550, hanem a 14 település 7500 lakosára oszlik el, és ez már szerinte korántsem nevezhető rekordnagyságúnak. Ezenfelül semmiképp nem ad okot arra, hogy valaki megkülönböztetett helyzete miatt irigykedjen Füzérre, ahogy az az ügynökség adatainak nyilvánosságra hozatala után történt.
Az összesen tizenöt település (Pálháza, Kovácsvágás, Bózsva, Filkeháza, Füzérkajata, Füzérkomlós, Nyíri, Füzér, Pusztafalu, Hollóháza, Felsőregmec, Vilyvitány, Füzérradvány, Kishuta, Nagyhuta) részvételével megvalósuló fejlesztés keretében 37 kilométeres ivóvízhálózat épül. A projekt kidolgozásának költségeit a pályázat-előkészítő alap (pea) fedezte. A kivitelezésre jelentkezőknek kiírt tender határideje október 11-én jár le, addig várják az ajánlatokat.
A polgármester elmondta még, hogy Füzér eddig saját jogcímén csupán egy 83 millió forintos iskola-óvoda felújítási pályázatot adott be a regionális operatív program (rop) keretében, ehhez azonban nem kapott támogatást, várólistára került. Ezenkívül ugyan a híres füzéri vár fejlesztésére megítéltek egy Interreg-támogatást, de ez magát a községet csak közvetve érinti. Mivel a műemlék tulajdonosa nem az önkormányzat, hanem a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, a pályázatot az intézmény nyújtotta be, és az elnyert uniós forrással is az gazdálkodik majd.
A Horváth által hátrányos helyzetűnek nevezett északkelet-magyarországi település az elmúlt négy évben közel 100 – elsősorban nem uniós, hanem hazai – pályázatot nyújtott be, ennek körülbelül 35 százaléka volt sikeres. Jelenleg egy norvég program keretében, natúrparki ökoiskola felépítésének támogatására benyújtottra várják a döntést.


