BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hihetetlenül sok nézőtt vonzott Gyurcsány

A múlt heti televíziós nézettségi listán harmadik helyre futott be a TV2 Napló című műsora, amely előzetes műsorrendjét megváltoztatva ideje nagy részében a miniszterelnök nyilvánosságra került beszédével foglalkozott. A közéleti magazin egyébként kiegyensúlyozott nézőszáma a téma hatására mind a teljes lakosság, mind pedig a kereskedelmileg fontos 18-49 közötti korosztály körében jelentősen megugrott.

A megszokottnál csaknem 400 ezerrel többen érdeklődtek a váratlanul felszínre került, belpolitikai vitát kavaró beszéd háttere, a megszólaltatott politikusok, szakértők véleménye iránt vasárnap este. A Napló véleményformáló szerepe, igényes műsortartalma alapján amúgy is a TV2 egyik legsikeresebb produkciója, hetente mintegy 1 300 000 főt ültet a képernyők elé a teljes lakosságból, ám a tegnap esti adás azt is bizonyította, hogy hitelességének a kevésbé hűséges nézők is bizalmat szavaznak: összesen 1 661 896-an, a lakosság mintegy 17,7 százaléka nézte a műsort. Ugyanígy jelentős növekedés volt jellemző a 18-49 közötti kereskedelmi korosztályban: összesen 546 419-en nézték az adást, közel 150 000-rel többen, mint az átlagosan jellemző 400 000 – mindezt annak ellenére, hogy a Naplóval párhuzamosan a miniszterelnök az ATV-n adott interjút.

A puszta érdeklődés mellett a véleménynyilvánítási készség növekedése is ékesen jelezte vasárnap este a magyar lakosság közélet iránti elkötelezettségét: 64 684-en szavaztak a Napló kérdésére, amely az átlagoshoz képest jóval magasabb hívásszám.

A Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése a köztelevízió nézettségét is "megdobta". A szólás szabadsága című közéleti műsort - amelynek vendége volt a miniszterelnök is - 839 ezren kísérték figyelemmel. Ezzel a toplista 30. helyére került.

A hirdetők számára fontos 18-49 éves korcsoportban az RTL produkciói domináltak: a tíz legnézettebb közé csak két TV2-műsor került be.

A nézettségi versenyt mindazonáltal két RTL Klubos műsor nyerte: megszokott módon a Barátok közt - ezúttal pénteki - epizódja lett a legnézettebb (1,962 millió néző), majd a vasárnap este nyolc után kezdődött Nekem 8 című akcióvígjáték lett a második 1,74 millió nézővel.

Minden bizonnyal hasonlóan rekordot dönt majd a mai internet-látogatottság is. Erről a holnapi webaudit-adatok alapján lehet majd biztosat mondani. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.