BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a Gloria Jean’s kávézólánc

A napokban megnyitotta első magyarországi kávézóját a franchise-rendszerben terjeszkedő ausztrál Gloria Jean’s hálózat. Mint az itteni terjeszkedést irányító és a mesterfranchise-jogokat megszerzett Gourmet Product Zrt. ügyvezető igazgatójától, Alper Cöruttól megtudtuk, az idén még további három-négy üzletet szeretnének átadni, jövőre pedig öt-hét egységgel akarják bővíteni a láncot. A középtávú tervekben országosan 30-35 kávézó szerepel, ebből 18-20 Budapesten. A főváros mellett Győrben, Debrecenben, Sopronban, Szegeden és Pécsett szeretnének megjelenni.

A franchise-átvevőnek legalább 300 ezer dollárnyi készpénzzel és 500 ezer–1 millió dollár értékű vagyonelemmel kell beszállnia az üzletbe. Az átadó a bevétel 0,5–2 százalékát kéri marketingköltségre, emellett három-hat hetes baristatanfolyamokat is szervez. Arra a kérdésünkre, hogy bevásárlóközpontokban vagy inkább a sétálóutcákban és főútvonalak mentén képzelik-e el a gyarapodást, azt felelte: a Mammut központban kialakított első egység még csak próbálkozás, jelenleg azt vizsgálják, hogy érdemes-e éppen ott felvenni a versenyt az ilyen központokban lévő más láncokkal, illetve egyedi kávézókkal, vagy másutt kell terjeszkedni.

A vezető szerint logisztikai szempontból Budapest kiemelkedő helyen van a térségben, ezért nem elképzelhetetlen, hogy az osztrák, a cseh, a bolgár és főleg a román piacot innen látják el. Romániában egyébként már hat boltot üzemeltetnek a partnerek, Bulgáriában az idén nyílik az első. Keresnek továbbá egy 2-5 millió euróért fölépítendő új pörkölőüzemnek megfelelő ingatlant, a térséget kiszolgáló gyárra esélyesek között Budapest is szerepel.

Az 1996-ban indított ausztrál vállalkozás néhány éve az Egyesült Álamokban vásárolta meg a franchise-jogokat. Az amerikai jogtulajdonos előzőleg fontolgatta a közép-európai piacon való megjelenést, ám nem közölt okok miatt elállt ettől. Jelenleg 20 országban 500 üzlet tartozik a hálózatba, ebből 300 Ausztrá-liában van.

Zene és per a globális piacon szereplő amerikai Starbucksnál

A Starbucks üzleteiben a zenei kiadványok két éve megkezdett forgalmazása után az idén DVD-eladásokra kerülhet sor. A kávézólánc már megkötötte az első üzletét, miközben több filmes céggel folytat tárgyalásokat.

Az USA-ban és Kanadában 5000 üzletében fogja árulni a Lionsgate Entertainment kiadványait, továbbá a forgalmazó új mozijának (Akeelah and the Bee) a promóciójában is részt vesz.

Rossz hír viszont a cégnek, hogy bírósági keresetet nyújtott be ellene egy amerikai hölgy, amiért az egyik üzletben azt mondták neki, hogy semmit sem ér az ingyenes italra jogosító utalványa. A cég ugyanis leállította a korábban szétosztott vócserek beváltását, mondván, az akció túllépett eredeti céljain.

A vócsereket e-mailen küldték szét, kizárólag az alkalmazottaknak, de azzal a felszólítással, hogy adják tovább családtagjaiknak és barátaiknak. „Természetesen” a barátok köre hihetetlen mértékben felduzzadt, hiszen elég volt a „forward” gombot megnyomni az ingyenkávé továbbításához.

Amikor a Starbucks rájött, hogy vélhetően sok millióan fognak befáradni üzleteibe az ingyenes kávéért, leállította az akciót. A hölgy 114 millió dolláros kártérítést szeretne kapni.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.