BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínos botrány a Shellnél - Törvénytelen engedély?

Törvénytelenül jutott környezetvédelmi engedélyhez a Royal Dutch/Shell olajipari konszern a Szahalin-félsziget körüli olajmező kihasználására - állapította meg az orosz államügyészség.

A környezetvédő szervezetek már hetek óta napirenden tartják a Szahalin-2-es olajkitermelési projekt ügyét, felkérték a bíróságot arra, hogy mondja ki: a projekt nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek.

A bíróságot egyben a környezetvédelmi engedély korábbi kiadásáról hozott döntése megmásítására is felszólították. Az orosz vezetés szándéka az elemzők szerint nem a projekt működési engedélyének visszavonása, hanem az állam szempontjából kedvezőbb feltételek elérése.

A Gazprom 25 százalékos részesedésre tart igényt a projektből, amelyben a Royal Dutch Shell 55 százalékkal rendelkezik. (További tulajdonos a Mitsui és a Mitsubishi 20, illetve 25 százalékkal).

A Szahalin-2 projekt már fél éve működik napi 70 ezer hordó olaj kitermelésével, és a tervek szerint ezt a mennyiséget egy éven belül több mint a duplájára növelnék. A projekt részeként felépülne a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz gyértó üzeme évi 9,6 millió tonnás kapacitással.
Jurij Trutynev, a természeti erőforrások minisztere a Shellre gyakorolt nyomást a múlt héten azzal magyarázta, hogy a projekt 10 milliárd dollárral túllépte a költségtervet, és emiatt hat hónappal -2008 nyarára - halasztották el a cseppfolyósított földgázszállítások beindítását. MTI Eco

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.