Kiszervezési láz a biotermék- gyártóknál
Míg 2004-ben a bio-gyógykészítményeket gyártó cégeknek még csak 34 százaléka, addig 2008-ra várhatóan már több mint fele helyezi ki legalább részben termékeinek előállítását – derül ki a brit Piribo üzleti adatgyűjtési szolgáltatással foglalkozó cég előrejelzéséből. A főként a gyógyszeripar számára dolgozó társaság tanulmánya szerint a tendencia okai az összetett gyártási folyamatokban, a magas költség- és munkaigényben keresendők. Ehhez járul még az is, hogy az új üzemek létrehozásának költségei rendkívül nagyok, így a növekvő igények kiszolgálására más megoldásokat kell találni. A tanulmány szerint azonban fontos, hogy a megbízók meggyőződjenek arról, a kiválasztott szolgáltató a megfelelő partner-e cégük számára. A Piribo szakemberei négy fontos szempontot határoztak meg, ezekre kiemelt figyelmet kell fordítani a sikeres outsourcingmegoldáshoz. Ezek közé tartozik a szolgáltató gyártással kapcsolatos folyamatvezérlése, teljesítménye, a cég szervezeti struktúrája és a projektet végző csoport, illetve az információs rendszer, amit az adatok folyamatos átadására és biztonságos továbbítására használnak. A kiválasztás után hátravan azonban még egy komoly feladat, a technológia sikeres átadása a két cég között, ez biztosítja, hogy a megbízó által kidolgozott gyártási folyamatot pontosan megismétlik a szolgáltatónál is.


