BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi elismerések a jubiláló Duna Tv-nek

A Duna Televízió, amely nemrégiben ünnepelte ötezredik adásnapját, két komoly nemzetközi elismerést is kapott. A csatorna elnyerte az egyik legrangosabb lengyel kulturális díjat, a miniszteri oklevelet, amelyet Cselényi László, a csatorna elnöke október 26-án vesz át a varsói Belvedere Palotában. A Duna Televízió emellett az utolsó fordulóba jutott az Eutelsat-Hotbird díjért folyó versenyben: a nemzetközi szakemberekből álló zsűri döntése értelmében a Nemzeti ablak kategóriában a magyar csatorna mellett már csak az orosz RTVI van versenyben. A győztest a velencei díjkiosztó gálán, szeptember 28-án hirdetik ki. A Duna Televízió szeptember 27-én – A szeretet összefog címmel – jótékonysági gálaműsort szervez, amelynek bevételeit a csatorna és a résztvevők – többek között a Besh o drom, Bródy János, Katona Klári, a Molnár Dixieland Band, a Muzsikás együttes, a Nox és Zsédenyi Adrienn – az augusztus 20-i tragédia áldozatainak ajánl fel.

A Duna Televízió új őszi műsorstruktúrája szeptember 18-án indult el. A reggeli műsor – amelyet heti váltásban az MTV-től érkezett Cserháti Ágnes és Tóth Kriszta, valamint a korábban az egyik kereskedelmi csatornánál dolgozó Kovács Dorián vezet – új formát kapott, a Kívánságkosár pedig a korábbinál félórával hosszabb.

A Világunk műsorába újabb stúdiók kapcsolódnak be, élőben jelentkezik majd – többek között – Eszék és Rozsnyó is. Az ismeretterjesztő műsorok köre a Geo Tv – szombat esténként bemutatandó – filmjeivel bővül; újdonság a Szalon című, havonta jelentkező divatmagazin is, amelynek állandó házigazdája Zoób Kati divattervező, műsorvezetője pedig Gyárfás Dorka és Szikszai Rémusz lesz.

A Világunk és a 18 órakor kezdődő Híradó között a bemondók számítanak a nézők figyelmére: a Házigazda ajánlja című nyolcperces összeállításban ők javasolnak egy, a szívükhöz közel álló filmet, műsorszámot. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.