BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Logisztikai központot létesít a Szintézis

A Szintézis csoport logisztikai központot létesít Budaörsön. A döntést a cégnél azzal indokolták, hogy a csoport és ügyfelei igényeinek kiszolgálását már nem lehet megoldani a győri központból, illetve a jelenleg 300 négyzetméteres budapesti kirendeltségéből. Az olyan multinacionális áruházláncok mellett, mint a Praktiker, Tesco, Plus, valamint a hazai lánc, a CBA, egyre több egyéb megrendelője is van a Szintézisnek. Ezek kiszolgálása a logisztikai központ létrehozását követően a mostaninál lényegesen hatékonyabb lesz – nyilatkozta a Világgazdaságnak Szabó István, a Szintézis Informatikai Rt. vezérigazgatója.

A fő profiljában informatikai kereskedelmi rendszerek kivitelezésével foglalkozó Szintézis 30 millió forintért vásárolt ingatlant a budaörsi ipari parkban, és további 70-80 milliót fordít a logisztikai bázis létrehozására. A tervek szerint a központ 2007 második negyedévében készül el.

A Romániában 1992 óta leányvállalattal jelen lévő Szintézis a közelmúltban kapott megbízást a Praktiker áruházlánc ottani informatikai kereskedelmi rendszerének a kivitelezésére. Mint Szabó István érdeklődésünkre válaszolva elmondta: ezzel ismét olyan kereskedelmi multival teremtettek Romániában kapcsolatot, amely Magyarországon is a megrendelőik között van. Ettől az évtől Bukaresten kívül már hat román nagyvárosban működtet a Szintézis kirendeltséget.

A tavaly négymilliárd forint árbevételt elért cégcsoport külföldi leányvállalatai közül a romániai produkálta a legnagyobb forgalmat, amely elérte az egymilliárd forintot. A teljes árbevételből egyébként 1,3 milliárd származott 2005-ben a Szintézis külföldi cégeitől.

A profit szempontjából arányaiban legjobban a szlovák társaság teljesített. E cégnek Albániában is működik leányvállalata. Az idei terveket illetően Szabó István azt is közölte: jelentős árbevétel-növekedéssel nem számolnak. Ennek okaként elsősorban a hardverárak drasztikus csökkenését említette, amely miatt nehéz a bővülés.

Győrben a közelmúltban oktatóközpontot létesített a Szintézis Informatikai Rt., ahol többek között mozgáskorlátozottaknak oktatnak számítógép-kezelői ismereteket saját szervezésben, saját, valamint pályázatokon elnyert forrásokat felhasználva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.