BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Madárinfluenza elleni vakcina az Akzo Nobeltől

Együttműködés. A madárinfluenza elleni újabb vakcina kifejlesztéséről írt alá megállapodást a holland Akzo Nobel festék-, vegy- és gyógyszeripari csoport amerikai leánya, a Nobilon az Amerikai Közegészségügyi Központtal (CDC). A mintegy nyolcvan országban – köztük hazánkban is – aktív arnhemi központú cég az ausztrál BioDiemmel közösen fejleszti ki az új oltóanyagot – írja a Reuters.

A vakcinától az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt várja, hogy hatékonyabb védelmet nyújt majd egy esetleges járvány ellen, mint az eddigi készítmények. A két évre kötött megállapodás szerint az Akzo Nobel nemcsak Hollandiában, hanem Atlantában is végez majd kutatásokat

A holland cég egyébként alig egy hónapja jelentette be, hogy Organon BioScience (OBS) névvel önálló – az amszterdami Euronext tőzsdén is jegyzett – társaságba kívánja összevonni gyógyszergyártó egységeit, s az új cégből fokozatosan kivonulna. A gyógyszerüzletág eladása a Nobilonon kívül még két vállalatot érint: a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó Organont, illetve az állatgyógyszerek, táplálkozáskiegészítők és oltóanyagok gyártására és forgalmazására szakosodott Intervetet. A holland csoport az új vállalat mintegy 20-30 százalékától feltehetőleg még az idén megválik, fennmaradó részesedését pedig várhatóan két-három éven belül értékesíti. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.