BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereségesek Kínában a vegyipari cégek

Bővülés. Igen gyorsan növekszik Kínában az olaj- és a vegyipari társaságok nyeresége. A két ágazat cégei az egy esztendővel korábbinál már tavaly is közel harmadával nagyobb – összesen mintegy 370 milliárd jüanos (46,6 milliárd dolláros) – profitot realizáltak, s a következő években is hasonló mértékű növekedésre lehet számítani – írja a Business Wire a Research & Markets piackutató cég elemzése alapján.

Különösen jól teljesítettek a mezőgazdasági vegyi termékek előállításával foglalkozó cégek: a műtrágyagyártók 64 százalékkal, 17,7, a növényvédőszer-gyártók pedig közel felével, 3,3 milliárd jüanra növelték nyereségüket. Nem ment viszont túl jól a korábbi évekhez képest a műanyaggyártóknak, amelyek profitja 13 százalékkal esett vissza.

Szakértők szerint a következő években a külföldi nagyvállalatok beruházásai hajthatják a világ legnépesebb országának vegyiparát. A kínai vegyiparban rejlő lehetőségeket ugyanis egyre jó néhány multinacionális vállalat ismeri fel. Az elmúlt hónapokban több német cég is számottevő fejlesztésekbe kezdett az országban.

A világ legnagyobb vegyipari konszernjének számító német BASF augusztus közepén jelentette be, hogy több kínai céggel együttműködve izocianátgyárat építene Sanghajban. A ludwigshafeni központú csoport egymilliárd dollárt szán az új üzemre, amelyben a tervek szerint évi 160 ezer tonna TDI-t (toluilén-diizocianátot) és 240 ezer tonna MDI-t (metilén-difenil-izocianátot) állítanak elő. A BASF – amely már most is az egyik legnagyobb külföldi befektető Kínában – 2010-ben teljes árbevételének legalább tizedét a világ legnépesebb országában szeretné elérni.

Németországon kívüli legnagyobb beruházását hajtja végre Kínában a Bayer AG is. A vállalat egy évi 900 ezer tonna kapacitású, műanyagokat előállító gyárat épít szintén Sanghajban, mintegy 1,8 milliárd dollárból. A komplexum a tervek szerint 2009-re készül el, s ezzel az a cég elsődleges célja, hogy erősítse pozícióit a térségben. A BASF egyik legnagyobb német versenytársának számító Bayer egyébként tavaly 1,8 milliárd dolláros árbevételt realizált Kínában, ez az idén akár 20 százalékkal is nőhet.

Háromszázmillió dollárból bővítené kapacitásait a következő öt évben Kínában a szintén német Wacker-Chemie is. A vállalat 2010-ben szeretné megnyitni szilikongyártó egységét Csiangszu tartományban. A társaság gyorsan terjeszkedik Kínában: már az idén is helyi forgalmuk 50 százalékos bővülésére számítanak. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.