BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Októberben indul a MOSZ-hírlevél

Szeptembertől havi rendszerességgel elektronikus hírlevelet indít a Magyar Outsourcing Szövetség (MOSZ) – tudtuk meg Suhajda Attilától, a MOSZ elnökétől. A hírlevél legfőbb célja a tagok és a szervezet közötti kommunikáció erősítése, a folyamatos információáramlás biztosítása, a közös munka hatékonyságának növelése. Részben hasonló célokat szolgál majd a MOSZ októbertől induló hírportálja, amely az elképzelések szerint az aktuális ágazati hírek mellett a megoldás és a lehetőségek iránt érdeklődők számára hasznos hivatkozásokat, illetve a tagokról egy rövid ismertetőt is tartalmaz majd.

A szervezet novembertől az Ecovit Kft.-vel együttműködve havonta megjelenő szaklapot indít, amelynek célközönsége a hazai vállalatok döntéshozói és a téma iránt érdeklődő szakemberek – mondta el Suhajda Attila. A szakcikkeket, tanulmányokat elsősorban a MOSZ-tagok biztosítják majd, de tervezik, hogy külföldi folyóiratokból is átvesznek anyagokat.

A tavaly májusban alakult Magyar Outsourcing Szövetség célja, hogy népszerűsítse a tevékenységkihelyezést a hazai vállalatok és a külföldi megrendelők körében, és képviselje a szakma érdekeit. Az érdek-képviselet részeként a MOSZ már véleményezte a II. Nemzeti fejlesztési tervet, és részt vesz annak keretében komplex programok kidolgozásában is. A jelenleg már 55 tagot számláló szövetség nyílt, független szakmai szervezet, nem koncentrál egyetlen iparágra sem, közös szervező elve az outsourcingban való részvétel. A magyar tevékenységkihelyezési piac méretére vonatkozó felmérés nem készült, az informatikai outsourcingmegbízások értéke a becslések szerint 100 millió dolláros nagyságrendű volt 2004-ben. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.